A világvallások őrjítő világképe

Jobban belegondolva, bizonyos "nagy világvallások" egy meglehetősen őrjítő világképet tárnak elénk. Az általam jobban ismert vallásokban (itt most elsősorban a kereszténységre és a hinduizmusra gondolok, de könnyen lehet, hogy más vallások esetében is ugyanezt láthatnánk) a világ lényegét egy heterogén szerkezetű Egység jelenti. Az Egység gondolata, melyhez sokszor a megnyugvás, az egyneműség és az abba való beolvadás képét kötjük, ezen vallások nézetrendszerében feszültséggel telik meg. A keresztények skizofrén, három személyiségű Istene, aki a saját szórakoztatására bűnt elkövető és ezért bűnhődő, nagy áldozatok árán pedig esetleg megbocsátást nyerő élőlényeket modellez, legalább annyira furcsa elképzelés, mint a hinduknál az ugyancsak összetett Abszolútom egyes szikráinak kitörési vágya mentén megbomló isteni egységé. Hogy honnan az Abszolútum, az Egység összetettsége, azt ezek a vallások nemigen válaszolják meg, talán, mert természetesnek, adottnak tekintik. Mindazonáltal, ha komolyan veszem ezeket a világképeket, az az érzésem támad, hogy azok a legszörnyűbb félelmeimet támasztják alá: a létezés eredendő, örökké tartó elviselhetetlenségéét.