Két könyvem vár mostanában elolvasásra: Shervin Nuland: Hogyan halunk meg? és Irving Yalom: Staring at the Sun című kötetei. Ezek a művek az embernek a halálhoz való viszonyát boncolgatják: az első azt írja le, milyen érzés lesz meghalni, a második pedig azt, hogy hogyan gondolkodunk erről az elkerülhetetlen eseményről.
El akarom olvasni ezeket a könyveket, még akkor is, ha tudom, hogy az olvasás fájdalmas lesz. Úgy érzem, azzal, ha magamba szívom a bennük foglalt információt, magamról, magunkról, az emberi sorsról, ugyanakkor egyben a világról is megsejthetek valamit. Érdekes, a haláltól való rettegésig fokozott félelmem és a "világ" megismerése iránti vágyam régóta összekapcsolódik egymással, egymásból következnek. Kezdetben csak a halálfélelmet tapasztaltam meg, majd elkezdtem vágyni a világ megismerésére annak reményében, hogy az így szerzendő tudással enyhíthetem a rettegésemet. Végül rájöttem: a saját sorsom, bármi legyen is az, végső soron talán teljesen érdektelen a jobb híján "világ"-nak nevezett ismeretlenség titkaihoz képest. Így kezdtem el elsősorban a "világ" megismerésére vágyni. Ugyanakkor, ha elfog a halálfélelem nyomasztó érzése, máig hajlamos vagyok - legalábbis ideiglenesen - az emberi sors kérdéseit helyezni az érdeklődésem középpontjába. A halálfélelem és a megismerési vágy egymást váltva uralják az elmémet.
