""Ez abszurdum" azt jelenti, hogy "ez lehetetlen", de azt is, hogy "ez ellentmondásos". [...] Annál nagyobb lesz az abszurd, minél nagyobb távolság választja el egymástól az összehasonlítás két tagját. [...] Összehasonlításból születik az abszurd. Joggal mondhatom tehát, hogy az abszurditás érzete nem egyszerűen valamely tény vagy benyomás vizsgálatából születik, hanem valamely állítás s egy bizonyos valóság, valamely cselekvés s az azt meghaladó világ összevetéséből. Az abszurd lényegében ellentét. Az összehasonlított elemek egyikében sincs benne. Szembeállításukból születik."
(Részlet Albert Camus: Sziszüphosz mítosza című esszéjéből)
Ha nem bánod, néhány megjegyzést megeresztek.
VálaszTörlésSemennyire nem látom be azt, hogy az ember- és a világ viszonya miért, hogyan, miben lenne "abszurd", a szó bármelyik értelmében. Az ember része a világnak, benne él, ez a "viszonya" vele. Ha ez a viszony "lehetetlen" lenne (az abszurd egyik jelentése ugye), akkor az azt jelentené (eredményezné), hogy nem lenne viszonyuk. Az pedig, csak úgy elképzelhető, hogy az ember nem létezne. De mint azt kémeim jelentéséből tudom, az ember létezik...
A szó másik (az "ellentmondásos") jelentésében sem sok veleje van a használatának az ember- és a világ viszonyára vonatkoztatva. Vajon mi a fenét jelentene az, hogy ez a viszony ellentmondásos? Egyáltalán, logikai ellentmondásról van itt szó? És mi mond ellent minek? Mi a csuda tud ellentmondásos lenni egy ilyen helyzetben, ami arról szól, hogy van a világ, abban van egy csomó dolog, alkotórész, és individuum? Nem is válaszolok erre az önmagam által feltett kérdésre, mert... Inkább válaszolok máshogy.
Az ilyen szövegekkel az a baj (megint, mert egyszer régen már megkritizáltam valami hasonlót), hogy ugyan szépen hangzó irodalmi, művészi, költői szövegek, de az égvilágon nincs semmi értelmük, nem jelentenek semmit. Vagy: van értelmük, és az pedig az lesz, amit, és ahogy ki-ki ért (érteni vél) bennük. Mint ahogy egy irodalmi alkotásnak is van értelme, de ez az értelem széleskörű, nem meghatározott, nem egzakt, és homályos.
Lehet szeretni, élvezni, és csodálni az ilyen szövegeket, hiszen ugye, "szeressük" a művészeteket, az irodalmat. Csak egyet nem lehet tenni, ha jót akarunk: Úgy tenni, mintha ezek a szövegek bármi érvényeset, helyeset, és igazat is mondanának a valóságról, a világ tényeiről.
Mi ebből a tanulság? Hát az, hogy a szövegeinkben tényleg van egy olyan dichotómia, ami arról szól, hogy vagy a tényekről beszélünk (és ezen belül beszélhetünk azokról hamisan is), vagy mindenféle másról, ami nem tény (ebben van a művészet is). A probléma meg az ezzel kapcsolatosan, hogy ezen beszédek funkciója, és tartalma gyakran rejtett, nem explicit. Vagyis műfajkeveredés van, de úgy, hogy az ártatlan naiv, első bálozó hallgató, olvasó, azt észre sem veszi. Sőt, többnyire az alkotó sem veszi észre ezt a műfaj keveredést. Megpróbálnak a "tényekről" beszélni, de ebből csak annyi sikerül, hogy 1. formailag úgy néz ki, mintha a tényekről beszélnének, és 2. össze-vissza beszélnek valamit, aminek tényszerűen semmi értelme nincs, és nem is igaz. De ha mindjárt a helyén kezelnék (az alkotó- és az olvasó is) az ilyen szövegeket, akkor nem lenne semmi baj: Művészetként nagyon lehet élvezni a "metafizikát".
Hát, remélem, nem gondolsz nagyon korlátoltnak, de újra azt tudom válaszolni, mint a múltkor: tudom, hogy ezek az idézetek szigorú értelemben nem jelentenek semmit, de nekem akkor is tetszenek.:) Ebben a pár sorban egyébként szerintem becsülendő, hogy érzékletesen, számomra léleksimogatóan foglalja szavakba az emberi tudásvágyat (és boldogságvágyat is, legalábbis az eredeti kontextusban), ami sokunkban ténylegesen megvan. Talán kicsit segít is megérteni ezeket az érzéseket. Persze, lírai meg minden, ha de tetszik, jól esik, akkor miért ne? :)
TörlésMár nem keresgetem a konkrétumokat a korábbi vitából, de úgy emléxem, hogy ott volt egy versenyző (nem te) aki nagyon is amellett kardoskodott, hogy az ilyen szövegeknek van konkrét jelentése. Vagyis itt az a probléma, hogy sokan azt hiszik, hogy van ilyen jelentés. És mivel nincs ilyen jelentés (erről tényleg érdemes lenne elolvasni ezt: http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/tudfil/ktar/forr_ed/carnap.htm), az ilyen szövegek félrevezetik a jónépet. Hiszen, azt ne felejtsük, hogy az ilyen szövegek szerzői is azt gondolják, és nagyon is olyan szándékkal írják ezeket, hogy van jelentése a szövegeiknek. Nem azt mondják, hogy ezek csak művészi szövegek, mindenki értelmezze úgy őket, ahogy neki tetszik, és nem a tartalmi mondanivalójuk számít, hanem a tetszés (ahogy ez ugye a művészeteknél érvényes fokozottabban), hanem nagyon is tartalmi, tényközlő szándékkal írják ezeket.
TörlésCsak eme kis problémára szerettem volna rámutatni. ;-)
Nos, Brendel Mátyás megelőzött, ő már korábban elolvastatta velem ezt a szöveget.;) Amúgy az egész kötet olvasás alatt áll nálam, csak kicsit lassan haladok - nem könnyű olvasmány, nekem kifejezett nyugalom kell hozzá, hogy tényleg felfogjam. Egyébként pár hónappal-egy évvel ezelőtt én is amellett kardoskodtam volna, hogy van értelme a fenti szövegnek, kellett egy paradigmaváltás az agyamban, hogy ne tegyem. Abban viszont, hogy ez bekövetkezett, a blogtér - és, nem hízelgésként, de többek között Te - játszott döntő szerepet. A blogom a tanúja a szellemi átalakulásomnak.:)
TörlésA fenti szövegre visszatérve: nekem kellenek az ilyenek. Érzelmileg, hangulatilag, "életérzésben" (hülye szó, de ide passzol) nagyon sokat adnak. Ebben az "abszurd" szó azért tetszik, mert jól visszaadja azt az érzést, amit a halál gondolata és az ismeretelméleti korlátok kelthetnek az emberben. Egy érzés, de ennyi. Jó, hogy valaki leírta.
Mondjuk, a félreértések elkerülése végett, legközelebb kitehetek egy piros figyelmeztetést az ilyenek fölé azzal, hogy "nem komolyan veendő". :)
TörlésA spenót zöld. Ez egy tény közlése. Van értelme a mondatnak? Persze.
TörlésA spenót íze finom. Van értelme a mondatnak? Persze, hogy van! Van értelme szubjektív kijelentéseket tenni a világról.
A spenót deriváltja a sóska. És ennek van értelme? Ugyan dehogy, épp erről ír Carnap. Aki kihajítja az ablakon a második típusú mondatokat a harmadik típusú mondatok miatt, az nem csak nem érti, hogy mi a különbség a kettő között, de kihajítja az ablakon egy sor, a világunk részét képező kérdés értelmes vizsgálatának a lehetőségét is.
Van értelme vizsgálni, hogy mi a (szubjektív) viszonyunk a világhoz. Nem fogunk objektív igazságokhoz jutni, való igaz, de szubjektívekhez juthatunk, és közben egyáltalán nem kell kihajítanunk a logikát az ablakon, sőt. Éles fegyver az, nem csak akkor vág kíméletlenül, ha épp tudományt művelünk.
Kedves Eszter, még egy rövid észrevétel: A szóban forgó szöveg értelmezésbeli nehézségét, vagy többértelműségét, vagy vitathatóságát az is adja, hogy nem tisztázott, és nem pontosan definiált azoknak a szavaknak a jelentése, amelyekkel minősítjük a szöveget. Itt különösen az "értelme van", és a "jelentése" szavakról van szó. Ezt a kettőt a közbeszédben általában rokon értelmű szavakként használják, azonban egy pontosabb beszédben illik köztük különbséget tenni. Számomra a "van értelme" kifejezés tágabb jelentésű, mint a "van jelentése" kifejezés. Vagyis, vannak olyan mondatok, amelyeknek akkor is lehet valamiféle értelmük, ha szigorúan vett jelentésük nincs. Ez - az enyém - persze már nem az az ortodox neopoztivista álláspont, hanem egy megengedőbb szemantika. Emiatt van az, hogy pl. a filozófiában én "megengedem" a metafizikai szövegeket is, azokat is értelmesnek tartom, esetleg akkor is, ha egy szigorú szemantikai értelemben nincs jelentése a szövegeknek, vagy a szavaknak.
VálaszTörlésÉn azért vagyok ezen a megengedő állásponton, mert úgy gondolom, hogy a filozófia egy olyan diszciplína, amelyben többre megyünk, előrébb jutunk, ha módszertanilag nem vagyunk annyira szigorúak, mint amekkora szigorúság az egzaktabb természettudományokban, logikában, vagy matematikában elvárt, és szükséges.