Egy idős hölgy ül előttem. Nyolcan év körüli, talán még több. Alakja még mindig magas, szikár; méltóságteljesen, egyenes derékkal ül, noha a válla, háta hajlott már kissé. Arca csontos, szigorú - szemei azonban élénken, kíváncsian csillognak. Fehérre fakult, kontyba fogott haja ibolyaillattal tölti meg a levegőt. Nem, igazán szép talán sosem volt, de büszke, erős teremtés lehetett valaha. Ahogy, úgy tűnik, még most is az.

A szeme... A szeme rabul ejtett. Olyan ismerős, olyan nagyon ismerős. Mintha láttam volna már őket valahol, de akkor nem voltak ilyen derűsek, nyoma sem volt bennük annak a kiegyensúlyozottságnak, békének, amit ez a szempár áraszt. Egy bölcs ember szemei ezek. Valakié, aki már régen nem vár semmit, mert tudja, hogy nincsen semmi, amit várnia kellene. Valaha nem így gondolta. Kutatott, követelt, tudni akart... Ma már nem bánja, hogy nem találta meg, amit keresett. Hogy a titok titok maradt. Talán ezért is olyan nyugodt, olyan derűs. Mert átadja magát a titoknak; nem próbál benne megkapaszkodni, fogást találni rajta, csak lebeg rajta, benne. Nem boldog és nem boldogtalan; nem tud semmit, és mégis annyi mindent tud. Ma még van, holnap talán már nem lesz. Hogy fél-e a haláltól? Ki nem fél... Ő sem mentes a félelemtől, de nem ágál ellene, nem lázad, csak elfogad. Nem tudja, hogy lesz-e "ott" valami - ha nem lesz, jó, ha lesz, hát úgy is jó. Legalább azt tudja, kiért szeretne odamenni. De mindez nem számít. Ahogy semmi sem.

Újra a szemébe nézek: pillantásában az ókori bölcsek nyugalma néz vissza rám. A görögöké, a Prédikátoré, a keleti tanítóké... és néhány mai vagy csak nem túl régen élt emberé is. Évezredek lemondása tükröződik a tekintetében - az, hogy minden mindegy. Minden; csak a titok az, ami számít. A titok azonban megőrzi magát annak, ami. Nem baj. De jó volt érte élni, most pedig jó egyszerűen belesimulni, felolvadni benne. Ma még csak kicsit. Egyszer - talán hamarosan - majd teljesen.

Nézem az idős hölgyet. Hirtelen rájövök, miért ismerős a szeme. Elfordulok, nem bírok tovább ránézni. De már tudom: egyszer talán - én leszek Ő...