2012. április 27., péntek

Üdvözöllek:)

Nemrég elindítottam egy blogot, akkor még magyarul. A téma, ahogy most is, az agnoszticizmus volt. Néhány hónapig lelkesen írogattam, majd mikor úgy láttam, hogy itthon Magyarországon senkit sem érdekel a dolog, áttértem az angolra. Azóta rá kellett jönnöm, hogy szerencsére mégis vannak, akiket foglalkoztat a téma, velük szemben viszont nem igazán fair az angolkodás... Ezért aztán úgy döntöttem, hogy ezentúl két blogot fogok vezetni: egyet magyarul és egyet angolul, amiknek a tartalmát lehetőség szerint meg fogom próbálni szinkronban tartani.
Jó kérdés persze, hogy minek töröm magam ezzel a kétnyelvűséggel. Az ok egyszerű: magányosnak érzem magam a gondolataimmal. Nagyon erősen szellemi beállítottságú ember vagyok, rengeteget töprengek azokon az úgynevezett "nagy kérdéseken", de a környezetemben sajnos senki sem vevő az ilyesmire. Ezért úgy gondoltam, hogy itt a neten próbálok meg hasonló gondolkodású embereket keresni.
Hogy én magam hogyan szemlélem a világot, azt a blog címe elég beszédesen elárulja: agnosztikus vagyok. Ezen belül nálam némi specifikumot jelent, hogy a tudás hiánya számomra nem csupán a "Van-e Isten?" kérdéssel kapcsolatos nem-tudást jelenti, hanem úgy általában a valóság mibenlétével kapcsolatos nem-tudást. Isten számomra nem az egyetlen elképzelhető megoldása az egyébként abszurd világnak, hanem csupán egyet jelent a sok lehetséges hipotézis közül. Meglehet, hogy ez a felfogásom kissé már az ismeretelméleti nihilizmus felé húz, bár azonosulni azzal sem szeretnék... De nem szaladnék nagyon előre, elvégre ezekről a gondolatokról fog szólni a blog:)
Az első néhány bejegyzés terveim szerint - nem túl fantáziadús módon - az angol nyelvű bejegyzéseim fordításait fogja tartalmazni, aztán majd meglátjuk. Elképzeléseim már persze vannak...
Mindamellett természetesen nem csak a saját gondolataim szócsöve szeretnék lenni, úgyhogy bármilyen hozzászólást érdeklődéssel fogadok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése