"Hiszek hitetlenül Istenben..." 2.

Még egy kis adalék az előző bejegyzés és általában az agnoszticizmus mint menekülési lehetőség témájához. Egy (pár napja már idézett) Ady-vers következik - fogyasszátok, emésszétek. Ha tehetném, a magam részéről a Jézusról szóló részeket cenzúráznám a szövegből, mivel a keresztény jellegű vallásossághoz soha nem volt, és igen valószínűnek tartom, hogy soha nem is lesz közöm - Adynak mint kálvinistának keresztelt embernek és zseniális költőnek azonban megbocsátom az ilyen irányú utalásokat. Jöjjön tehát a vers:

Ady Endre: Hiszek hitetlenül Istenben

 

Hiszek hitetlenül Istenben,
Mert hinni akarok,
Mert sohse volt úgy rászorulva
Sem élő, sem halott.

Szinte ömölnek tört szivemből
A keserű igék,
Melyek tavaly még holtak voltak,
Cifrázott semmiség.

Most minden-minden imává vált,
Most minden egy husáng,
Mely veri szívem, testem, lelkem
S mely kegyes szomjuság.

Szépség, tisztaság és igazság,
Lekacagott szavak,
Óh, bár haltam volna meg akkor,
Ha lekacagtalak.

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,
Óh, jaj, be kellettek.
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok,
Beteg vagyok, beteg.

Meg-megállok, mint alvajáró
S eszmélni akarok
S szent káprázatokban előttem
Száz titok kavarog.

Minden titok e nagy világon
S az Isten is, ha van
És én vagyok a titkok titka,
Szegény, hajszolt magam.

Isten, Krisztus, Erény és sorban
Minden, mit áhitok
S mért áhitok? - ez magamnál is,
Óh, jaj, nagyobb titok.