Kezdek intellektuálisan (újra) beleszeretni Adyba. Camus mellett ez már igazi szellemi biandria, hehe...:D Ennek jegyében jöjjön ismét egy zseniális Ady-idézet, kis kiegészítéssel a saját ízlésemre formálva:
"Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,
Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
A sorsom: menni, menni, menni
S az álmom: az Isten."
/Ady Endre: Álmom: az Isten/
És akkor a kiegészítés: a Nihilt vegyük ismeretelméleti értelemben, Istent pedig tekintsük az ismeretlen metaforájának. Tökéletes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése