Ugyan valamiért (leginkább azért, mert a blogok elvileg a saját gondolatainkról szólnak) én sem szeretem más blogokon a Youtube-ra linkelő bejegyzéseket, de ezt most felütésként beszúrom ide, mert ez a dal volt, néhány más tényező mellett, a bejegyzés ihletője.
Bár általam igencsak sokat tárgyalt téma, valószínűleg nem gondolkodnék ennyit a halálon, ha nem jött volna ennyiszer szembe velem az utóbbi idők során; idős embereket, továbbá egy számomra kedves idős állatot is magával ragadva. Kit így, kit úgy. Néha szinte megdöbbentett, milyen könnyű meghalni, mennyire nem tűr ellentmondást a test, ha lejár az ideje. Vajon ha én testemmel mi lesz, ha az enyém is lejár?
Úgy képzelem, (sőt, szeretném,) hogy elégetik és szétfújják majd azt, ami marad belőlem. Nem azért írom le ezt ide, mert különösebben morbidnak vagy depresszívnek szeretnék tűnni, hanem mert rájöttem, hogy ez a kérdés - a saját testtel kapcsolatos kívánságok kérdése - nagyon is szervesen kapcsolódik ahhoz, amit a világról egyébként is gondolunk. Én azt szeretném, hogy, ha eljön az ideje, porrá égessék a testemet, és szétszórják a szélben, belemossák a földbe. Azért, hogy semmi se maradjon utánam. Nem, mintha gyűlölném az életet - úgy gondolom, az túlságosan heterogén ahhoz, hogy egyszerűen csak szeretni vagy gyűlölni lehessen -, de egy olyan világban, amelyben emberként nem lehet igazi kapaszkodót találni, cserébe én magam sem szeretnék nyomot hagyni. Ez egyrészt lázadó gesztus, másrészt pedig nem áll rendelkezésemre olyan igazság, amihez viszonyítva a "nyomhagyást" nyugodt szívvel megtehetném. Ha hívő lennék, valószínűleg vágynék arra, hogy egy test maradványai, egy síremlék, néhány fénykép és egyebek emlékül maradjanak azután, hogy léteztem. Egy hívő számára van értelme az életnek és az élet utáni emlékhagyásnak. Agnosztikusként nincs - nem tagadó, hanem válaszhiányos értelemben nincs. Ez esetben pedig hadd legyek inkább csak "homok a szélben", a vízben, a földben. Hadd tűnjek el nyomtalanul és láthatatlanul, magammal rántva a saját soha meg nem válaszolt kérdéseimet is.
Egyébként is közel áll hozzám ez a "homok a szélben"-elképzelés. Az ok, érdekes módon, az élettel kapcsolatban is ugyanaz, mint amit a halálról szólva már leírtam: a választalanság. Egy olyan életben, amelyben nincsenek számomra elérhető válaszok, cserébe viszont a végén ott van a legnagyobb béklyó, a biztos halál, hadd legyek legalább az életben szabad. Nem írom azt, hogy teljesen szabad, mert az lehetetlen. De lehessek szabad szellemben, szívben, választásokban. Hadd ne béklyózzon meg senki és semmi, és hadd ne legyek én magam sem béklyó másoknak. Hadd ne éljem az életemet ostoba, senki által komolyan át nem gondolt elvárások, normák előtt megalázkodva; és hadd legyen minden döntés, amit meghozok, szabadon hozott áldozat mindannak az oltárán, amiben a teljes választalanság közepette és hatására hinni tudok. A kérdésekben és a figyelemben. Leginkább.
"Ha nem lennék szabad, élni sem tudnék..." Sem élni, sem nyugodtan meghalni, azt hiszem.
Én ezt dalt inkább érzem a determinisztikus világ feletti kesergésnek, mint konkrétan a halállal foglalkozónak. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a halál gondolatától azért van rosszul az ember, mert óhatatlanul arra gondol, hogy mi lesz utána. Az egyetlen dolog, ami megfogható a halál utánból, az a tehetetlenség, ami kétségtelenül kellemetlen lehet. Mondom ezt annak ellenére, hogy a halál után még a tehetetlenség sem létezik (mennyire nevezhetnénk halálnak, ha bármit is fel tudunk fogni).
VálaszTörlésMindenesetre úgy hiszem, hogy nem haláltól kell félni, mert az sosem jön el (a megértés szintjén). Az igazság az, hogy én az időt is csak egy illúziónak tartom, így nem is igazán tudom rendesen értelmezni azt, hogy "mi lesz a jövőben".
Ez érdekes megközelítés, mármint a dallal kapcsolatban. A halál témája igazából már az én fejemben kapcsolódott a dalhoz, a nyers szövegből egyébként nekem egy nagyon szép szerelmi vallomás és egy még annál is nagyobb szabadságvágy "jön le". Akárhogy is, nagyon szeretem.:)
TörlésAz, amit magáról a halálról írsz, természetesen messzemenően racionális, de az én gyomrom (egyelőre) sajnos képtelen bevenni.:( Egyébként mit értesz az alatt, hogy szerinted az idő is csak egy illúzió? Ezzel nagyon kíváncsivá tettél.
Röviden annyi, hogy az időnek nem látom a helyét a világ modeljében (legalábbis ahogyan én próbálom modelezni).
TörlésPéldával: Biztosan ismered azt, hogy a füzet sarkába egy kis animációt rajzolsz. Legyen mondjuk az, hogy egy ember felvesz egy almát. Az emberünk szemszögéből az idő egyértelműen úgy kell, hogy tűnjön (amennyiben úgy gondolkozik mint mi), hogy lehajol az almáért és felveszi az almát. Mi azonban látjuk kívülről, hogy a lapokat akár szét is lehet szedni. Látjuk, hogy nincs neki ideje. Egyedül az ok-okozat miatt gondolhatja, hogy úgy telik az idő: Összevissza értelmetlen. Ha megnézzük a saját világunkat (tegyük fel, hogy diszkrét, de folytonossal is hasonlóan működne, csak bonyolultabb), az idő folyása állapotok egymásutánisága, pont ahogyan a sarokba rajzolt embernek is. Csak nem tudunk kilépni belőle, ahogy a rajzolt ember sem. Azaz nem idő van, csak úgy értelmezhető a világ, ha van ok-okozatiság és ezt társítjuk az időhöz.
A világ ok-okozati összefüggéseit így írnám le egy kicsit formálisabban: Adott a világban E entitások halmaza legyen egyik eleme "e", ami leírja a világot. Jelölje "h(e)" a vele kölcsönhatásba lépő entitások halmazát. Legyen ezek mellett "a" függvényünk 2 aritással. Ekkor "a(e, h(e))" legyen egy entitás (Az "e" entitás "jövőbeli" énje). Így definiáljuk a világ következő állapotát úgy, hogy "{a(e, h(e)) | e eleme E}".
A fenti formalizusban egyébként a jövőbeli énje valakinek lényegében egy másik entitás. Ez szándékos, mert végülis miért tekintenénk egynek? Mindenestre egy másik észrevétel, hogy az entitásokból (múlt, jelen, jövőt egybevéve) egy gráfot rajzolhatunk, hogy "h(e)" elemeiből éleket húzunk "e" felé. Így megkapjuk a világ gráfját. Ebben az látszik, hogy az, hogy azonos időben vannak csak "e" és "h(e)" között mondható, a többi definiálás kérdése. Mondhatjuk az idő eltelését a legrövidebb (érdekesség: több út is lehet) útnak két pont között. Ekkor például elképzelhető, hogy együtt indulunk valahova és újra találkozunk, és nem ugynannyi idő telt el számunkra.
A fenti formalizmus természetesen csak az én gondolatom, a szakmám se nem fizikus, se nem matematikus. Szóval csak egy laikus matematikai játéka :) De érdekes játék. A lényeg, hogyha a fenti gráfot vesszük semmi értelme igazából időről beszélni (ahogy senki sem beszél időről, ha lerajzol egy gráfot). Az ok-okozati kapcsolatok a lényegek, amik az élek.