...úgy hadat üzenni egy az általam szeretett férfit bekebelező szektának, hogy az én kezemben nincsenek kész, könnyen emészthető válaszok semmire. Lennék "véresszájú" hívő vagy ateista, netán erős agnosztikus, tök mindegy, könnyű dolgom lenne: egyik hülyeség helyére beerőltetném a másikat. Az egyetlen, számomra szellemileg és lelkiismereti szempontból is helyénvaló álláspont, a saját gyenge agnoszticizmusom, erre sajnos sokkal kevésbé alkalmas.
Rájönni, hogy egy egyébként értelmes és nagyon is szerethető embert minden szempontból szinte teljesen kilúgozott egy szekta: iszonyú. Rájönni, hogy ez a szekta mennyi aljasságot, fájdalmat és hazugságot termelt ki: szintén. Úgy kell összeszedegetnem valakit a saját romjaiból, hogy közben egy visszamenőlegesen megsemmisített, öt éves kapcsolatot is helyre kell rántanom. Egyedül, ahogy mindig, mert (most is) én vagyok az erősebb.
Hogyan fogom megértetni veled, Drága, hogy hiába keresed a bizonyosságot, az ebben az életben nem fog megadatni neked?! Hogyan fogod megérteni, hogy nincsenek kész válaszok, Isten szava semmiféle könyvben vagy beszédben nem található meg; hogy csak valószínűségi jellegű tudásunk van, és azok sem a transzcendens szféráról? Vajon megérted-e valaha, hogy Istenről, abszolútumról, túlvilágról, bűnről és jóságról, Jézusról és Sátánról beszélni éppen annyi, mint semmiről sem beszélni? Megérted-e valaha, hogy egy végtelenféleképp magyarázható világban nincs létjogosultsága az ezek közül egyetlen egyre koncentráló pascali fogadásnak?
Szeretlek, mert szerethető vagy. De gyűlölöm a múltadat, undorodom a gyávaságodtól és a gyengeségedtől, és szívből irtózóm mindazoktól, akik ezt tették veled.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése