Milyen könnyű is elképzelni egy teljes mértékben rossz, gonosz világot... Ha van Isten, akár ilyen világot is teremthetett, akár Ő maga is lehet ilyen. És miért is ne lenne? Hol van a szerető, segítő isteni kéz egy halálra ítélt, a camus-i értelemben abszurd (mert a gondolkodó lények szempontjából választalan) mindenségben? Hol van az Isten akkor, amikor éppen az Ő nevében mennek tönkre életek; amikor az Ő szavára hivatkozva ismétlődnek meg naponta a fizikai, szellemi és lelki erőszaktétel aktusai; amikor az Őt követése csak gerinctelen, megalázkodott, fejüket a föld felé szegő embereket termel ki, mégpedig tömegesen?
Ülök a szobában, még néhány órán át egyedül, nehéz kérdésekkel a fejemben, lelkiismeret-furdalást és a saját helyes cselekedeteimbe vetett hitet egyszerre érezve, fulladozva a megválaszolatlan kérdések súlya alatt. Segíteni akarok, de kinek kell olyan segítség, mely csak a kínzó, őrjítő kérdésekkel való szembesülést képes felkínálni egy kényelmesen berendezett világ helyett?!
Hát, sok mindent el lehet képzelni... De mint tudjuk, a valóság, az elképzelhetőnél egy sokkal szűkebb tartománya. És ha az a kérdés, hogy ténylegesen milyen a valóság, akkor semmire sem megyünk a képzelet nyújtotta számtalan sok, sokféle, amúgy színes világgal. Bármilyen prózai is ez, ha ezt kutatjuk, akkor kénytelenek vagyunk beérni a valóság feltárására alkalmazható néhány eszközünkkel. Úgymint: racionális józan ész, tapasztalat, logika, a tudomány módszere, eljárásai... és nagyjából ennyi is. Mindenesetre a fantáziavilágok nem a valóságfeltárásról szólnak. Ezt a blogod néhány aktívabb hozzászólója nagyon nem tudja, te azonban remélhetőleg igen, és egyre inkább...
VálaszTörlésÍrásod másik vetülete pszichológiai jellegű (nem pszichiátriai!). Arról szól, hogy nem bízol eme valóságmegismerésben, és ez a helyzet elégedetlenséggel tölt el téged. Mit lehet erre mondani? Bízni kell, hiszen nincs más út, és amúgy is működik a valóságmegismerés (azért az őskőkorszakból valahogy mégis csak eljutottunk az atomkorba), és - ez is fontos érv - ha csak szplínesen nyűglődünk, nyavalygunk azon, hogy nincs válasz a kérdéseinkre (de, egy részükre van azért), hogy nem tudunk mindent (de sokat igen, és egyre többet), hogy nincs segítség (néha, vagy sokszor azért van), hogy a világ olyan amilyen (de azon kell dolgoznunk, hogy megváltoztassuk, jobbá tegyük), akkor csak magunkkal baxunk ki. Hát jó az nekünk? Nem jó. Tehát pohár, ami előtted van az asztalon, és amit most csalódottan bámulsz, nem félig üres, hanem félig tele van. Ez bizonyos értelemben nem különbség, egy másik értelemben meg nagyon nagy különbség.
Amúgy "ipartelep" voltam... ;-)
Miután a hozzászólásaid hatására rájöttem, hogy sikerült három csaknem azonos témájú bejegyzést legyártanom néhány nap leforgása alatt, remélem, nem bánod, ha ennél az egynél válaszolok a kommentjeidre.
TörlésSzámomra annak, hogy elkezdtem az addig magamban tartott gondolataimat felrakosgatni az internetre, az egyik legnagyobb hozadéka az, hogy kezdem megérteni a megismerés korlátosságát. Nagyon komolyan azt tudom írni, hogy korábban azokkal a határokkal, amelyeket a tudásunkkal nem tudunk áthágni, sosem szembesített senki, és szerintem nem is nagyon elterjedtek az ezzel kapcsolatos gondolatok a köztudatban. Na most, mivel Te és még páran rendszeresen "helyreutasítotok":), kezdem átlátni, mi az, ami miatt a gondolkodásom mindeddig kissé elrugaszkodott volt - és bár igyekszem kiiktatni a különböző, tudásként értelmezett, de eléggé delíriumos képeket a fejemből, a fantáziához továbbra is nagyon vonzódom. Ez persze elég rendszeresen beszüremkedik az írásaimba is, sőt, néha arra biztat, hogy ismét elrugaszkodjak a valóságtól. Ha a bejegyzéseimnek néha kissé, nos, "ezoterikus" íze van, annak az oka itt keresendő.
Egyébként érdekes kérdés, hogy a tudományos megismerés és a fantázia hogyan és milyen mértékben párosítható össze. Hogy hol van például az a pont, ahol az utóbbi az előbbi kárára megy; és hogy mennyi kell az utóbbiból ahhoz, hogy az előbbi gördülékenyen működjön.
A biztató szavakat köszönöm. Az, hogy a bejegyzéseim mostanában ennyire pesszimista jellegűek, elég jelentős részben annak is tudható be, hogy egy általam nagyon súlyosnak megélt személyes válságon kellene túltennem magam. Ez utóbbival nem állt szándékomban teleszemetelni a blogot, a probléma egy szelete végül mégis felkerült. Ezeket a problémákat előbb vagy utóbb nekem kell majd megoldanom, addig azonban valószínűleg rá fogják nyomni a bélyegüket az írásaim hangulatára is.
"Amúgy "ipartelep" voltam... ;-)"
TörlésIgen, tudom!:)