Az egyik ilyen, a blog témájához is erősen kapcsolódó kérdést érdemesnek éreztem itt is rögzíteni. A kérdés egyik fontos érdekessége az, hogy korábban többé-kevésbé biztos választ tudtam volna adná rá - ez ma már nem igaz. A következőről van szó: ha választhatnék az öröklét és aközött, hogy egyetlen másodpercre tökéletes tudást kapjak a világról, vajon melyiket választanám?!
A dilemmát lassan fél éve nem tudom feloldani magamban. Ennél is nagyobb pech azonban, hogy nagy valószínűséggel sem az egyik, sem a másik lehetőség nem fog számomra felkínálkozni soha.
Egy kis okoskodás :) - ha tudod, hogy csak egyetlen másodpercre kapsz tökéletes tudást, akkor azt is tudni lehet, hogy a következő pillanatban már semmire nem fogsz emlékezni, semmi nem marad meg belőle, hiszen csak egyetlen másodpercre kapod. Hiába villan fel valami egyetlen pillanatra, a megértés nem lesz a tiéd, hiszen amint megpillantod, el is illan, az emlékeid között már semmi nem fog megjelenni belőle. Ha pedig semmilyen nyoma nem marad benned - hiszen csak egyetlen másodpercre kaptad -, akkor olyan, mintha nem is kaptál volna semmit.
VálaszTörlésA tudás lényege talán éppen az volna, hogy kamatoztatható, hogy előrébb lehet lépni általa, vagyis aktívan, kiszakíthatatlanul van jelen az emlékeinkben, a tapasztalatainkban. Egy hosszú folyamat része, van múltja, és jövője is.
Igen, egy lényeges pontot elfelejtettem: a fenti gondolatkísérletben a tökéletes tudás pillanatát a megsemmisülés követhetné leginkább. A(z ál)kérdés tehát úgy hangzik, hogy vajon a végtelen idejű létezés vagy a véges idejű tudás-e a fontosabb, értékesebb. A szomorú(?) persze az, hogy ezt reálisan soha senki nem fogja tőlem (sem) megkérdezni.
TörlésBiztos vagy benne, hogy a kérdést te tetted fel magadnak ;)? Hogy Nietzsche-t idézzem: "Ki az, aki kérdéseket intéz hozzánk?"
TörlésTe mindig biztos voltál abban, hogy ismered a gondolataid és a kérdéseid származási helyét? Vagy kérdezhetném úgy is, hogy mindig is azt érezted-e, hogy a gondolataid teljes mértékben tőled eredeztethetők? Sosem fordult elő, hogy valamelyikük mintha "megtalált" volna, és valamiért nem hagy nyugtot neked?
Eszter,
VálaszTörlésőszintén szólva, nem mindegy?! "Akkor kell átmenni a hídon, ha odaértünk!". Van egy kérdés, ahol lehet választani, nehéz választani. Mindkét lehetőségnek van pozitívuma, a választás a szubjektív értékeidtől függ, elképzelhető, hogy maga az változik, hogy melyiket tartod értékesebbnek. És ebben ráadásul semmi kognitív disszonancia nincs. Semmi probléma nincs abból, ha két évvel ezelőtt az egyiket, két év múlva a másikat választanád, mert az érzéseid, az értékvilágod változhat.
Ezen kívül abból sincs semmi gond, ha nagyon döntetlenes a dolog, pláne úgy, hogy nem kell választanod, és egyáltalán nincs ilyen dilemma előtted, de még a lehetősége sem áll fenn.
Ezen gondolkodni kb olyan felesleges, mint azon, hogy ha te lennél hófehérke, akkor melyik törpe ágyában aludnál.
Ez így van. A fene tudja, miért szeretem "túráztatni" az agyamat ilyesmivel. Mivel maga a választási kényszer ezzel a kérdéssel kapcsolatban alighanem sohasem fog előállni, tényleg csak értékrendbeli kérdés az egész. Meg persze hangulati is, mert akkor, amikor még könnyen választottam volna, minden jelenlegi nehézségem ellenére is kevésbé volt bennem élni vágyás, mint most, hogy már pár évet "öregedtem".
TörlésTörlés
Kedves Eszter, ahol nincs probléma, ott nem kell csinálni. És ahol csak értelmetlen kérdéseket, vagy dilemmákat lehet feltenni, ott szintén ne...
VálaszTörlésVan Jorge Luis Borgesnek, a - kiválónál is jobb argentin írónak - egy novellája, amelyben valaki egy börtöncellában addig gondolkozik, és meditál, míg végre megtalálja a "végső kérdésre" a választ. És akkor lehulltak láncai, és eltűntek a börtön falai... Az ilyesmi szépirodalomként nagyon jól hat (én is szeretem nagyon), de valóságként kevésbé. A műfajkeveredés nem igazán jó dolog, mint ahogy - ha már művészeti párhuzamokat mondok - a Monty Python-féle "Az élet értelme"-ben sem jó kaja az, amit Mr. Creosote kap vödörben összeöntve, bármilyen jók is külön-külön az egyes összetevői.
A végtelen dolgokról nem tudjuk hogy léteznek-e, és nem is tudjuk őket elképzelni. Így a "végtelen tudást" sem. Ha lenne is olyan, hova férne el az belénk? Hiszen végtelen tárolási, értelmi kapacitást igényelne. És a végtelent ugye, bajosan tudjuk kezelni.
De ha egy emelettel lejjebb szállunk, és megpróbáljuk a mi megértési szintünkön, akkor mi van? Akkor az van, hogy a dilemma egyik része arról szól, hogy kapsz egy végtelen (jó sok) tudást egy másodpercre. No akkor azzal mire mész, ha a következő másodpercben meg már elfelejtetted azt? Lesz tőle 1 db nagy orgazmusod? Egy másodpercig... Sokra mennél vele. Én ezt inkább kihagynám, és az örök életet választanám. Abba nagyon sok élmény belefér, és van idő élvezni is őket.