Feszültség

Nos, nem tudom, mennyire feltűnő az a csöpp kis mániám, hogy időnként hajlamos vagyok szinte kényszeresen keresni a megfelelő szót bizonyos dolgokra. Ha beüt a mániás fázis, annak két kimenetele lehetséges: vagy megtalálom a megfelelő kifejezést, vagy kiötlök egy sajátot. Feladni nem szoktam...:) Most például a saját örökös kíváncsiságomra próbáltam adekvátabb megnevezést keresni, amit meg is találtam, mégpedig egy közkeletű szó kisebb átértelmezésével. A bűvös szó: a "feszültség".

Már egy ideje tartja magát bennem az a sejtelem, hogy egy kifejezés (potenciális) semlegességének legfőbb bizonyítéka az, ha beépül a természettudományok szókincsébe. A "feszültség" szó pont ilyen: nem hiszem, hogy sok magyarázatot igényel, hogy milyen fontos szerepet tölt be a fogalom a fizikában. De semleges, vagy legalábbis nem egyértelműen pozitív vagy negatív tartalmú szóként használható a "feszültség" a köznyelvben is: mindannyian ismerjük a jelenség negatív (nyugtalanság) és pozitív (vágy) jellegű megnyilvánulásait is. De mi is tulajdonképpen a "feszültség"? Az én értelmezésemben a nyugalom, a zavartalanság megbomlása; olyasmi, mint amikor tintafolt kerül egy hófehér papírlapra. Olyasmi, mint amikor az íj húrja lövésre vár: vagy megtörténik a lövés, vagy maga a húr szakad széjjel, de az adott, kifeszített állapotában sokáig nem maradhat. Valami, ami - pozitív és/vagy negatív értelemben, vagy éppen egyik értelemben sem - válaszért, megoldásért kiált. Ilyen bennem is a kíváncsiság, a tudni akarás, a világról szóló kérdés sürgetése: nem egyszerűen rossz vagy jó, sőt, talán nem is igazán illethető ezekkel a szavakkal; viszont nem is olyasmi, ami fölött el lehet siklani. Megoldást kíván, parancsolóan, sosem felejthető módon. A húr az elmémben és a szívemben kifeszítve vár a sorsára - talán egyszer újra nyugalomba kerülhet, bár sejthető, hogy ehelyett végül csakugyan darabokra szakad, sosem teljesítve be feladatát. Addig azonban kénytelen a lövésre összpontosítani, hiszen egész lényét átjárja - a "feszültség".

Érdekes, hogy éppen egy fizikában is használatos szót találtam a saját tudatállapotom megjelölésére. Az, hogy egy objektivitásra törekvő tudományterület kifejezését alkalmazom erre a célra, jelzi azt is, ahogy a "feszültség" átveszi tőlem a valóságosság kiváltságát. A "feszültség", ami áthat, fontosabb, hatalmasabb, ténylegesebb, mint én magam. Ha a "feszültség" kivételével minden testi-lelki-szellemi megnyilvánulásom eltűnne, semmivé válna, a lényegem akkor is megmaradna. Az objektív "feszültség" a szubjektív "én" fölé emelkedik bennem - és nem bánom, hogy így van.


Záró megjegyzés: Folyton azon kapom magam, hogy totálisan hitetlen, mégis kvázi-vallásos gondolatmeneteket vetek virtuális papírra. Most is ez történt...