- Nincs életem. [Azaz magamnak való vagyok, ahogy az elmúlt huszonkevés év során is voltam.]
- Majd kinövöm. [Mindent, de leginkább magamat.]
- Érzelmileg éretlen lény vagyok. [Azaz nem szeretem kritikátlanul átvenni az érzelmi élettel kapcsolatos mintákat, sem kritika nélkül hagyni azt, amit helytelennek találok. És van, amit helytelennek találok. Magyarán van saját morálom.]
- és az elmúlt hét még egy remek termése, ezúttal a rokonságom egy más tagjától: Ideje lenne már férjhez mennem. [Kac-kac. Erre tényleg nem tudok többet mondani.]
Na, erre varrjak gombot. Igen, az is csodás lenne, ha végre elkezdenék gombokat varrogatni, elvégre mi más is egy nő feladata... Na de az iróniát félretéve: nem célom a blogot efféle személyes nyavalygásokkal megtölteni, de ha már van hova kiírnom magamból az ilyesmit, miért ne tenném. Elvégre hozzám hasonló elméleti ember esetében a világnézeti kérdések csakugyan kapcsolatba hozhatók az élet minden más mozzanatával is.
Egyébként, azt hiszem, pontosan ez az elméleti beállítódás lehet a baj: mióta az eszemet tudom, viszonylag kevéssé érdekeltek a világ látható-tapintható-érzékelhető dolgai; mindig a jelenségek mögött álló valóság illetve ennek keresése volt az, amit igazán fontosnak éreztem. Érdekes kérdésnek tartom, hogy az utóbbi körébe tartozó sejtéseket vajon miért tartjuk kevésbé jelentékenynek, mint a mindennapi élet eseményeit. Az, amit mi emberi életnek tekintünk, csak egy meghatározhatatlan méretű részlete annak az egésznek, amit a mai napig nem sikerült kielégítő módon felderítenünk. A részletekbe merülni az egész megismerésére való törekvés helyett: csak én érzem ezt nevetségesnek?!
Ahogy már korábban is sokszor írtam, a magam részéről ezen megismerési törekvésnek a jegyében élek. Ennek nyilván következményei vannak a mindennapi tevékenységemre nézve is: rengeteg téma érdekel, sokat olvasok és még annál is többet gondolkodom. Nem hinném, hogy különösebben magas intellektussal rendelkeznék, de amim van, azt a fent leírt célnak szentelem. Valóban nem sokat járok társaságba, de ennek nem csak az az oka, hogy a könyvek rabul ejtettek, hanem az is, hogy jobban szeretem az egyedüllétet, a nyugalmat; továbbá az, hogy undorodom az emberek többségét jellemző minden szempontú ürességtől. Ha ennek az ürességnek a diagnosztizálása érzelmi fejletlenséget jelent (tekintve, hogy nem szeretném "megérteni" a tartalmatlan életű embertársaimat), ám legyen. Hogy mindezt "kinövöm-e" majd egyszer, nem tudom. Azzal tisztában vagyok, hogy, ahogy mindenkié, az én személyiségem is változik. Komolyan tartok azonban attól, hogy nagyobb eltérés a jelenlegi beállítottságomtól inkább beszennyeződést, lesüllyedést jelentene, mint bármiféle fejlődést. Lelkiismereti okoktól hajtva rengeteget dolgozom magamon, tudatosan. Ha az irány, amit eddig követtem, nem végzetesen hibás valamilyen módon, jobban örülnék, ha az engem formáló változások inkább a jelenlegi utam folytatását jelentenék, mint attól való elkanyarodást, netán visszafordulást. Végül az, hogy huszonpár évesen nem vagyok házas, számomra semmiféle nehézséget nem jelent, sőt. Radnóti szellemét idézve nem gondolom, hogy az, akire igazán szükségem van, feltétlenül "hitves" kell, hogy legyen - elég, ha "barát". Barát lehet bárki: ismerős, szerető, rokon - mindegy. A kölcsönösen építő, támogató, tiszta emberi kapcsolatok nem zárhatók jogi keretek közé. Ha pedig a "hitves és barát" kombináció mégiscsak megvalósul, az több, mint amit az élettől elvárhatunk.
Ez lenne tehát a válaszom a mai antiélményeimre. Számomra a fentiek leírása megkönnyebbülést jelentett - azt pedig csak remélni tudom, hogy nektek sem okozott túl unalmas perceket.:)
Egy idézet jutott eszembe:
VálaszTörlés"Ha mérhetetlenül fel akarod bosszantani a szüleidet, de túl gyáva vagy ahhoz, hogy meleg légy, válassz művészeti foglalkozást." (Kurt Vonnegut)
Köszi:) Bár úgy tűnik, már mindkét lehetőséget elpuskáztam:D
TörlésAkkor marad a névházasság. :D
VálaszTörlésHú, de félreérhető voltam:D Se meleg, se művész nem vagyok, mivel idegesítsem így a rokonságot?;) Mondjuk, nem is olyan régen (ugyanígy interneten) néztek más emósnak is:D
Törlés:) Nekem is mondtak otthon ilyesmiket.
VálaszTörlés" Érdekes kérdésnek tartom, hogy az utóbbi körébe tartozó sejtéseket vajon miért tartjuk kevésbé jelentékenynek, mint a mindennapi élet eseményeit." Ezzel én is így vagyok, én sem értem, hogy miért fontosabbak a mindennapi, pragmatikus dolgok. Nekem is a valóságnak, igazságnak, a világ, a létezés lényegének, értelmének a megismerése az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb. Nagyon furcsának találom, hogy sokakat mindez egyáltalán nem érdekel, még csak nem is az van, hogy hátrébb van a fontossági rangsorukban, hanem tényleg egyáltalán nem érdekli őket.
Szerintem te nagyon jó úton vagy, csak így tovább!:) Olvasni kell, fejlődni, tanulni, gondolkodni sokat, egy értelmes ember csak ezt az utat követheti.
Emósnak néztek?:D Gondolom azért, mert számukra túl sokat töprengsz a halálról:) Rólam egyébként régebben azt hitte anya, hogy leszbikus vagyok:) Csak azért, mert sosem látott fiúval és mert melegekről szóló sorozatot néztem:) Pedig mindig rákattantam egy-egy jó pasira (színészre, énekesre, sportolóra), a nőkkel nem voltam így. Mai napig sem értem, hogy miért gondolt leszbikusnak, a meleg sorozatban is csupa jó pasi volt:) A legviccesebb meg az volt, amikor beszámoltam arról neki, hogy van párom, ő meg rákérdezett, hogy lány-e?:D
És akkor még nem is tudott arról, hogy van egy leszbikus havernőm és hogy melegfelvonulásokra, meg melegbárokba járok:D Ja, mondjuk arról tudott, hogy Adam Lambertet szeretem, aki meleg:) De szerintem ez nem olyan gyanús azért, mert végül is Adam jó pasi:) Ha leszbikus lennék, nőkért rajongtam volna:p
VálaszTörlésHát, ezen most nagyon jót nevettem!:D Különösen azon, hogy anyukád az iránt érdeklődött, vajon lány-e a párod. Szerintem jobban jártál, hogy ezekről a szabadidős tevékenységeidről csak akkor tájékoztattad, amikor már a kérdés lecsengett, különben tényleg totálisan félreértett volna...;)(És tényleg sok meleg férfi rendelkezik nagyon is kellemes külsővel:D)
Törlés"Szerintem te nagyon jó úton vagy, csak így tovább!:) Olvasni kell, fejlődni, tanulni, gondolkodni sokat, egy értelmes ember csak ezt az utat követheti." - Huh, ez nagyon jól esett, köszönöm.:) Sajnos, ahogy biztosan Te is sokszor tapasztaltad már, elég gyakran érik az embert ezzel kapcsolatban elbizonytalanító ingerek, pont az általad is leírt érdeklődéshiány miatt ("Mi a fenének kell ilyesmiken gondolkodni?" stb.). Éppen ezért olyan jó hasonló gondolkodású emberektől megerősítést kapni.:)
Hogy jó-e az út, nem tudom, talán idővel kiderül. Vagy nem...;) (csak hogy hűek maradjunk az agnosztikus gondolkodás szelleméhez)
Lehet, hogy félreérthetően írtam, de anyát valójában sosem tájékoztattam ezen tevékenységeimről:)
VálaszTörlésAkkor a meleg férfiak külsejét illetően egyetértünk:) (Általában valahogy jobban adnak magukra szerintem.)
Igazad van, hogy jó megerősítést kapni az életutunkat illetően. Valójában nekem is szükségem van erre, mert előfordul velem is, hogy azt gondolom, hogy biztos velem van a baj, amiért nem vagyok olyan, mint mások és ilyesmik foglalkoztatnak. Bár nekem úgy tűnik, hogy ahogy múlik az idő, egyre kevésbé jön elő ez az érzés.