Nem szól a zene. A tökéletes csendet csak a táncosok lábdobogása veri fel. Számtalan táncosé.
Egy beláthatatlanul nagy körben táncolnak. Nincs hang, nincs ritmus, ami irányíthatná lépéseiket. A tánc mégsem áll meg.
A teljes csendbe hasító mozdulatokat furcsán összehangolja az egymásra utaltság. Néha egy-egy magányos táncos egy időre kiválik a körből, és a közös ütemet megtörő, saját táncot jár. A körtől messzire nem mehet, mert nincs hová. Van, hogy kisebb vagy nagyobb csoportok is önálló táncba kezdenek. Ami mindig megmarad: a kör és a folytonosság. Nincs megállás és nincs más forma.
És a körtánc csak megy tovább. Amíg világ a világ. Amíg ember az ember.
Szia!
VálaszTörlésNekem errol a posztrol es a benne leirt nema tancrol a szubatomi vilag kvantumos fluktuacioja jutott eszembe. (:))
Azon a szinten nincs akarat, nincs gondolat. Csak nema, celtalan, szakadatlan mozgas.
Szia!:)
TörlésMilyen igaz!:) Sejtettem, hogy ebbe a képbe sok mindent bele lehet majd látni, hiszen a tánc nagyon ősi tevékenység és egyben szimbólum. Van némi különbség a középkori haláltánc-ábrázolások és mondjuk egy ma táncolt latin tánc között - noha az alaptevékenység ugyanaz.
Nem tudom, illik-e lelőni a poént, de a poszt megírását az élet sokféle megélési lehetősége felé éppen kibontakozóban lévő toleráns(abb) szellemiségem ihlette. Az, hogy az emberek többsége talán a közöttük lévő minden különbség ellenére is rendelkezik valamilyen közös tapasztalattal (az egyik tanárom conditio humana-nak, emberi állapotnak hívja ezt, szerintem nagyon találóan). Az, hogy mindannyiunknak vannak kérdéseink, és hogy az, hogy hol és hogyan keressük a rájuk adandó válaszokat (kitörünk-e a körből vagy együtt táncolunk a többiekkel) még nem tesz minket jobbakká vagy rosszabbakká, értékesebbekké vagy értéktelenebbekké. Egyelőre nem tudom, hogy hiszek-e ebben a gondolatban. De a benyomás kikívánkozott belőlem.
A képzettársításod egyébként nagyon érdekes, és igencsak alkalmas annak a furcsa gondolatnak a felidézésére, miszerint a világ különböző "dimenziói" (itt ezzel a mikro- és makroméretek valamennyire elkülöníthető világára gondolok) mintha hasonló törvényeknek engedelmeskednének. A szubatomi világ "lakói" a tulajdon létezésük szintjén, mi, emberek, a ránk jellemző tudatos működések szintjén járunk néma táncot. Mindkét táncra csak a teljes csend a válasz.