A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ady Endre. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ady Endre. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 21., péntek

Babits, ómega, alfa

Finoman szólva nem a legjobb időszakomat élem mostanában, ami a blogírásra is kihat: írnék, mert tudom, hogy megkönnyebbülést okoz, de nehezemre esik az érzéseimet szavakba önteni. Ezért nyúlok most is egy vershez; ezt legalább megfogalmaznom nem kell, csak értelmeznem.

Jó dolog-e vagy sem, a gimnáziumi éveimet humán tagozaton vészeltem át (tényleg szörnyűek voltak, bár persze nem a magyartanulás miatt), így a mai napig rengeteg mindenről eszembe jutnak kósza verssorok vagy másféle irodalmi művek töredékei. A helyzeten csak ront, hogy néhanapján még olvasni is szoktam.:) A lenti vers egy tegnap véletlenül újra a kezembe került könyv, John Barrow "A semmi könyve" című munkája hatására ugrott be. A kötet maga, címéhez hűen, a semmi fogalmát járja körül, filozófiai, kultúrtörténeti és természettudományi szempontokból is. Érdekesség, hogy ugyanezen szerző korábban már egy másik, hasonló koncepciójú, a most említettnek mintegy ellenpontját képező művet is kiadott, ez "A végtelen könyve" címet viseli.

A kötetek lapozgatása során elgondolkodtam, hogy vajon milyen hasonló témájú könyveket tudnék még elképzelni. Készülhetne például egy "Az abszolútum könyve", "Istenek könyve" és még hihetetlen számú egyéb írás is. Az induktív gondolkodás (és a koncepciótlanság) mintapéldájaként csak mindezek végiggondolása után kérdeztem meg magamtól, hogy vajon mi is a közös mindezekben a valós és elképzelt címekben. A válasz egyszerű: olyan írások viselik/viselnék őket, amelyeknek célja a saját magunk alkotta fogalmak mélyére ásni. Nem ellentmondásos ez kissé?! Fogalmakat alkotunk, amelyek aztán igen hamar önálló életre kelnek, és végül mi magunk sem leszünk tisztában a mibenlétükkel, jelentésükkel, jelentőségükkel? Abszurd, de számomra (és rengeteg, nálam a témához sokkal jobban értő személy számára) úgy tűnik, hogy csakugyan ez a helyzet. Talán páran ismeritek Clifford Geertz amerikai antropológus viszonylag híressé vált megállapítását, miszerint  "az ember a jelentések maga szőtte hálójában függő állat." Pontosan erről van szó. A végtelen, a semmi, az abszolútum, az isten(ek) stb. mind emberi konstrukciók, amikről ontológiai tartalmú állításokat (léteznek-e? ha igen, hogyan, hol, mikor? stb.), legalábbis szerintem, nemigen lehet tenni, ennek ellenére egy életet is rá lehet áldozni arra, hogy a titkaikat kutassuk. A magunk alkotta fogalmak titkait. Van ebben valami tragikomikus, nem?!

Miután előzetes szándékaim ellenére sikerült a mondanivalómat kissé bő lére ereszteni, végre közölném, hogy melyik vers is adja a bejegyzés lelkét. Babits Mihály "A lirikus epilógja" című művéről van szó, ami az általam fent kifejtettekhez nagyon hasonló tapasztalatokat foglal verses formába. Babitsról annyit, hogy míg (mint talán észrevettétek) bizonyos szerzőkért (elsősorban Camus-ért és Adyért) szinte szenvedélyesen tudok rajongani, addig Babits személye és legtöbb műve csupán távolságtartó tiszteletet ébreszt bennem. Camus-höz és Adyhoz képest Babits igazi "jófiú" volt, számomra azonban ez utóbbi tulajdonság képtelen olyan vonzerőt jelenteni, mint a másik két szerző (műveikben is visszatükröződő) "életművészete". Így van ez.:) Az alább idézett Babits-verset azonban a szerzővel kapcsolatos fenntartásaim ellenére is igazi remekműnek tartom, mely érzésemet jelen esetben csak fokozza, hogy igen nagy mértékben illik a saját fentebb fejtegetett gondolataimhoz. Lássuk tehát:

Babits Mihály: A lírikus epilógja

 

Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.

S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy' van?
Vak dióként dióban zárva lenni
s törésre várni beh megundorodtam.

Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm,
csak nyílam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.

Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.

2012. november 30., péntek

Magyar ugar

Ja, nem, nem politizálni készülök (neten elvből soha), csupán elgondolkodtam azon, hogy vajon miért hemzseg az Internet az angol nyelven írott remek írásoktól a legkülönbözőbb témákban, és miért van az, hogy a magyar weben ilyen aktivitást legfeljebb a közösségi oldalakon és a női magazinok lapjain találunk. Ennyire nem elterjedt még itthon a virtuális kommunikáció, vagy tényleg ilyen hihetetlen igénytelenség jellemzi a hazai szellemi szférát?!

Nagy szerencsém, hogy gond nélkül írok-olvasok angolul, így számomra a nyelvi különbségek nem jelentenek akadályt, legalábbis ami az utóbbi nyelven írott szövegek megértését illeti. Mivel az érdeklődésemhez közel álló írásokhoz legkönnyebben az Interneten juthatok hozzá, az elmúlt évek során kialakult egy hozzávetőleges képem arról, hogy az engem szakmai és egyéni szempontokból izgató témák milyen minőségű és mennyiségű anyaggal vannak jelen a magyar és a külföldi weben. A szakmairól itt most - az inkognitóm megőrzése érdekében - nem szívesen nyilatkoznék; ha viszont például a blog témáját alapul véve kezdünk anyagokat keresni, egészen megdöbbentő különbségre lehetünk figyelmesek a magyar és az angol nyelven elérhető írások száma (és színvonala) között. Az egyik legnépszerűbb keresőbe az "agnosztikus" szót begépelve 18 400 darab találatunk lesz, ugyanezt a szót az angol "agnostic" formában megadva 20 200 000 kapcsolódó oldalt kapunk. A különbség több mint ezerszeres, ami még akkor is megdöbbentő, ha figyelembe vesszük, hogy a találatok egy jelentős része nem közvetlenül a témához kapcsolódó oldalakról származik. Még szűkebben kapcsolódva a saját nézeteimhez, az "ignosztikus" szó magyarul megadva kemény 8 találatot ad, míg az angol "ignostic" esetében ezek száma 76 200 - a különbség itt már csaknem tízezerszeres! Ez már cseppet sem figyelmen kívül hagyható, nemde?! Kissé közelebbről megismerkedve ezekkel az oldalakkal, hamarosan arról is megbizonyosodhatunk, hogy nem csupán a kapcsolódó anyagok száma, hanem azok színvonala között is rettentően mély szakadék tátong. Hogy mást ne mondjak, kifejezetten agnosztikus témájú és jelenleg is üzemelő blogra az egész magyar blogszférát tekintve is csak a saját, sok szempontból igencsak kifogásolható minőségű blogomat tudom példaként felhozni.

A fenti példa - melynek meglehetős elfogultsága miatt itt kérek elnézést - csak egy volt a sok közül, amit a hazai webes szféra szellemi igénytelenségéről szóló gondolataim alátámasztására felhozhatunk. Azonban nagyon hasonló eredményekre juthatnánk akkor is, ha más, tudományhoz, filozófiához, művészethez - egyszóval a szellemi termékek valamely kissé szofisztikáltabb területéhez - kapcsolódó olvasnivalók keresésére vetemednénk. Azt pedig, hogy, érzésem szerint, ugyanezt a elszigeteltséget nem csupán az elektronikus, hanem ugyanúgy a papíralapú információáramlás területén is megfigyelhetjük, már csak egy mondat erejéig említeném meg...

Vajon mi az oka ennek az ijesztő mértékű szellemi sivárságnak? Miért van az, hogy míg sok fejlett külföldi országban az (internetet használó) emberek teljesen természetes igényeként merül fel a széles értelemben vett "művelődés", a szellemi termékekkel való aktív ismerkedés és azok továbbfejlesztése, addig itthon, bár szintén egy fejlett ország lakóinak mondjuk magunkat, a "celebek" és a húsleves-készítés világa (látszólag?) mindenkit jobban érdekel, mint az, ami ténylegesen körülvesz bennünket?! Miért van az, hogy "odakint" elfogadott attitűd a kíváncsiság, itthon ellenben a rögvalóságon túlra terjedő érdeklődés inkább szégyenfolt, fiatalkori hóbort, semmint olyasvalami, amire büszkék lehetnénk?! Érzésem szerint az ember, ha ebben az országban él, ugyanezt az üres, mocsaras, Ady után remek szóval leginkább "Ugar"-nak nevezhető közeget látja, tapintja, érzékeli mindenütt, ahova nyitott szellemmel próbál közelíteni.

Annak, hogy mindez miért van így, rengeteg oka elképzelhető - én itt most ezek közül egy mellett sem szeretnék állást foglalni. Inkább csak átgondolásra ajánlom a fentebb írtakat - vajon szerintetek is az ott írtak jellemzik-e a hazai (webes) szellemi szférát, és ha igen, akkor vajon miért?!

2012. október 16., kedd

Megint Ady

Kezdek intellektuálisan (újra) beleszeretni Adyba. Camus mellett ez már igazi szellemi biandria, hehe...:D Ennek jegyében jöjjön ismét egy zseniális Ady-idézet, kis kiegészítéssel a saját ízlésemre formálva:

"Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,
Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
A sorsom: menni, menni, menni
S az álmom: az Isten."

/Ady Endre: Álmom: az Isten/

És akkor a kiegészítés: a Nihilt vegyük ismeretelméleti értelemben, Istent pedig tekintsük az ismeretlen metaforájának. Tökéletes.

2012. szeptember 30., vasárnap

"Hiszek hitetlenül Istenben..." 2.

Még egy kis adalék az előző bejegyzés és általában az agnoszticizmus mint menekülési lehetőség témájához. Egy (pár napja már idézett) Ady-vers következik - fogyasszátok, emésszétek. Ha tehetném, a magam részéről a Jézusról szóló részeket cenzúráznám a szövegből, mivel a keresztény jellegű vallásossághoz soha nem volt, és igen valószínűnek tartom, hogy soha nem is lesz közöm - Adynak mint kálvinistának keresztelt embernek és zseniális költőnek azonban megbocsátom az ilyen irányú utalásokat. Jöjjön tehát a vers:


Ady Endre: Hiszek hitetlenül Istenben

 

Hiszek hitetlenül Istenben,
Mert hinni akarok,
Mert sohse volt úgy rászorulva
Sem élő, sem halott.

Szinte ömölnek tört szivemből
A keserű igék,
Melyek tavaly még holtak voltak,
Cifrázott semmiség.

Most minden-minden imává vált,
Most minden egy husáng,
Mely veri szívem, testem, lelkem
S mely kegyes szomjuság.

Szépség, tisztaság és igazság,
Lekacagott szavak,
Óh, bár haltam volna meg akkor,
Ha lekacagtalak.

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,
Óh, jaj, be kellettek.
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok,
Beteg vagyok, beteg.

Meg-megállok, mint alvajáró
S eszmélni akarok
S szent káprázatokban előttem
Száz titok kavarog.

Minden titok e nagy világon
S az Isten is, ha van
És én vagyok a titkok titka,
Szegény, hajszolt magam.

Isten, Krisztus, Erény és sorban
Minden, mit áhitok
S mért áhitok? - ez magamnál is,
Óh, jaj, nagyobb titok.