Szabad vagyok!

...legalábbis, ami a régvolt vallásomat illeti. Hogy, hogy nem, úgy alakult, hogy ma az évekkel ezelőtt odahagyott közösségem temploma közelében akadt dolgom. Már régóta érdekelt, mit váltana ki belőlem egy ilyen viszontlátás. Nos, ma megtudtam: semmit. Totális közönyt.
Meg kell mondanom, nagyon meglepődtem a saját reakcióimon. Ugyan már több éve annak, hogy elméleti szinten elvágtam magamban az ex-vallásomhoz és általában a valláshoz fűződő szálakat, de nem lehettem biztos abban, hogy ezt érzelmileg is sikerült véghezvinnem. A saját helyzetem megkönnyítése érdekében ezért inkább kerültem mindent, ami a közösséghez tartozik - templomot, hívőket, könyveket egyaránt. Ilyen ingerek híján nem volt nehéz kitartani amellett, amit racionálisan már jó ideje beláttam - vagyis a saját semmiben lebegő hitetlenségem mellett. Azt, hogy az utóbbi évek során szinte teljesen kikopott belőlem a más vallások vonzereje iránti érzékenység, már ezelőtt is tudtam. Jóllehet, míg vallásos voltam, ellenállhatatlan vágyat éreztem a legkülönbözőbb templomok meglátogatására, művészetük, tanításaik megismerésére, ez a szenvedélyem a "kitérésemet" követően hamarosan megszűnt. A saját vallásom azonban - a maga idejében - rendkívül sokat jelentett nekem. Menekvés volt, vigasz, küldetés - menekvés az életem elől, vigasz a halál rettenetére, küldetés az akkori jelenemre és jövőmre nézve. A többi hívőre mint legközelebbi barátaimra tekintettem. Mindössze tizennyolc éves voltam, mikor szembe kellett néznem mindennek a megszűnésével, és el kellett fogadnom azt, hogy a racionalitás átvette az uralmat a gondolataim fölött. Nem gondoltam volna, hogy az átalakulásom ennyire sikeres volt.
A mai események tükrében voltaképpen büszke vagyok magamra: a magam lábán állok, nem vagyok hajlandó az őszinte és ésszerű gondolkodást feladni az érzelmi támogatásért cserébe. Ugyanakkor nem tagadhatom, hogy valahol, egy egészen kicsit, szomorúság is vegyül a büszkeségembe: számomra már csakugyan nem létezik menekvést nyújtó fantáziavilág. Nietzsche szerint a mi modern kultúránk nagy kihívása, hogy megöltük Istent, és immár nélküle kell léteznünk. Úgy tűnik, ez az én személyes kihívásom is - és talán, ha sivárabbnak is látom a világot Isten érezhető jelenléte nélkül, sikerül is megküzdenem vele.