A szellemi jellegű munkavégzéssel van egy aprócska probléma: nem lehet csakúgy abbahagyni. Ha az ember olvas valamit, azt bizony elég nagy valószínűséggel tovább is fogja gondolni. Így jártam én is: eszembe jutott pár dolog, amit még így időszűkében is leírásra érdemesnek tartok. Lássuk, mik is ezek:
Egyrészt a tegnapi bejegyzésem nyomán újra elkezdte piszkálni az elmémet az a gondolat, hogy milyen hihetetlenül kívülállónak is érzem magam a környezetemhez képest. Ez persze nem nagy csoda, figyelembe véve, hogy mások által soha meg nem kérdőjelezett normákat veszek semmibe. A kérdés csak az, hogy kinek van igaza, már ha egyáltalán van értelme ilyen kérdésekben igazságról beszélni. Némi töprengés után a következőre jutottam a társadalmi normákkal és a hozzájuk való viszonyulásommal kapcsolatban:
A normákhoz valószínűleg azért ragaszkodik az emberek többsége, azért ismerik el a tartalmukat "igazságként", mert nincs jobb, amibe kapaszkodhatnának/kapaszkodhatnánk. Annak pedig, ha valamit mindenki csinál, ilyen kilátástalan helyzetben mintegy megerősítő ereje lehet a dolog helyességét illetően.
Én magam, hogy, hogy nem, agnosztikus lettem. Ezzel - mint talán már kiderült - nagyon sok minden együtt jár, nem is csak a metafizikai megfontolások, hanem az életelvek szintjén is. Például nem tartanám helyesnek, ha vakon, gondolkodás nélkül követném a társadalmi normákat. Lehet, hogy egyszer - talán ésszerűtlenül (?) - mégis be fogok hódolni nekik. Nagyon is elképzelhető, hogy az igazolhatatlan dolgok igazként való elfogadása mások esetében is tudattalan folyamatokon keresztül történik, és végül tényleg hisznek abban, amit nem tudnak igazolni. Nem tudnám megmondani, hogy ez természetes dolog-e, vagy csupán merő ostobaság. Amíg/ha azonban ez velem nem történik meg, meg szeretnék próbálni a saját tapasztalataimból építkezve ismereteket szerezni, ennek alapján alakítani az életemet - a normáktól függetlenül, végső soron csak magamra támaszkodva. Nem tudom, hogy egy ilyen magatartásnak mennyire van jövője, vagy hogy mennyire "jó", a szó legtágabb értelmében. Úgy gondolom azonban, hogy az utóbbi kérdés a normakövető életvitellel kapcsolatban is ugyanilyen jogosan felvethető. Az is kérdés, hogy nem sajnálandó-e az, aki nem "gondolkodik", nem képes vagy nem hajlandó megkérdőjelezni a társadalom elvárásait. Én mindenesetre jelenleg nem tudok jobbat, lelkiismereti szempontból megnyugtatóbbat, mint úgy élni, ahogy az előbb leírtam.
A másik, szerencsére jóval kellemesebb mai gondolatmenetem a matematika nagyszerűségére való rácsodálkozásról szólt. Bizonyos okokból mostanában több időt töltök matematikai problémák tanulmányozásával - a következők is ennek során fogalmazódtak meg bennem:
A matematika, amíg műveleteit számokkal fejezi ki, tekinthető úgy, mint egy olyan tudomány, ami puszta mennyiségekkel foglalkozik. Így felfogva valóban sivárnak, unalmasnak tűnhet. Érdemes azonban ezt egy kicsit továbbgondolni. A matematika igenis képes levetni magáról a száraz számítások köntösét: igazi, tisztán szellemi világa akkor bontakozik ki, amikor számok helyett betűket vagy más szimbólumokat használunk. Ezek a szimbólumok bármit jelenthetnek, vagy állhatnak akár magukban, rajtuk túlmutató jelentés nélkül is - és ha ezeken végzünk matematikai műveleteket, az már egészen más, mint az egyszerű összeadás-kivonás. Ha így használjuk, a matematika segítségével "bármit" átalakíthatunk "bármivé", "bármit" kapcsolatba hozhatunk "bármivel". Így nézve a matematika egy csodálatos absztrakt konstrukció - nem csoda, hogy Platón is az ideák utáni legmagasabb szintnek tekintette a matematika világát.
Igazság szerint lenne még néhány dolog, ami a mai nap során felmerült bennem, de erőt veszek magamon, és ezeket inkább majd fokozatosan leírogatom. Lássuk be, nem könnyű a grafomán élete...:)
Bocsáss meg, kedves Eszter, hogy összetrollkodom:) a még majdnem szűz blogodat a bejegyzéseimmel, de úgy érzem, túl rokon lelkek vagyunk ahhoz, hogy elmenjek a fenti poszt mellett. :)
VálaszTörlésAz első témád a normakövetés-társadalmi elvárások problematikája. Ki tudja, lehet, hogy jobb egy, a szabályokat nem megkérdőjelező tömegből álló társadalom néhány lázadóval, mint egy társadalom csupa lázadóval. Utóbbi kaotikusabb. A káosz nagyobb szabadsági fokot enged meg Neked. Csakhogy ugyanez a szabadsági fok-többlet másnak is megadatik, és ez egyúttal azt is jelenti, hogy Veled is több mindent megtehetnek. Ez pedig már nem feltétlenül jó.
Behódolás a normáknak. A barátaim nagy része mostanában házasodik. Kezdik azt az életet élni, ami már nem hoz túl sok újat, de ennélfogva biztonságos. Langymeleg. Én ettől az életformától (ki tudja, lehet csak egyelőre, de) irtózom. Éppen ekkor jött egy hosszabb külföldi tartózkodásom, és örülök, hogy nem kérdezgetik otthon, hogy mikor házasodom, van-e komoly partnerem stb. (azaz mikor akarok már a langymeleg állapotban feloldódni.)
A matematika nagyszerűsége. Remek dolog, hogy kívülálló létedre (vagy matematikus vagy?:)) ráéreztél arra, hogy miben rejlik a matematika egyik legfőbb ereje. Abban, hogy nem csak konkrét, "realizált" vagy "realizálható" objektumokkal (mint a számok, már amennyire ezek konkrétak persze) tud manipulálni, hanem ennél jóval elvontabb, hihetetlenül absztrakt fogalmakkal is. A matematika eszközt ad a kezünkbe ahhoz, hogy olyan fogalmakat, konstrukciókat tudjunk szabatosan kezelni, amelyeket "lelki szemeink előtt" még csak nem is láthatunk. Ilyen például egy végtelen dimenziós tér.
Ezt nehéz itt leírni, de még efölött is létezik a matematikának egy szintje. Ezt metamatematikának hívják, és ez az elmélet hivatott arra, hogy magát a matematikát, mint olyat vizsgálja matematikai módszerekkel. (Ez az elmélet a XIX.-XX. sz. fordulóján alakult ki, tehát nem is annyira új.)
A hozzászólásod egy részére a házassággal-családdal kapcsolatos postomban próbáltam válaszolni, hát, nem éppen röviden:D Pár dologgal viszont még adósod maradtam:
TörlésEgyáltalán nem "összetrollkodás", ha írsz! Csak nyugodtan! Ha nem érdekelne mások véleménye, maradtam volna a fiókba dobható jegyzetfüzetnél, nem kezdek el az internetre írogatni. Az pedig külön öröm a számomra, ha így lehetőségem nyílik hasonló beállítottságú emberekkel együtt gondolkodni. Azt hiszem, ezért jók ezek a tematikus blogok:)
Lázadás: nyilván nem lenne hosszú távon működőképes egy olyan társadalom, ahol mindenki a saját feje után menne. Viszont az, amit ezzel kapcsolatban írtál, lássuk be, kicsit arisztokratikus felfogást sugall. Furcsa gondolat az, hogy mondjuk Neked vagy nekem örülnünk kellene, hogy a többiekhez képest szabadabban gondolkodunk. Mi jogosít fel erre? Mi tesz mássá? Szubjektíve persze én is jobbnak, ha úgy tetszik, magasabb rendűnek érzem a saját "normaszegő" gondolkodásomat és viselkedésemet, de ezzel szerintem mindenki így van, legyen az illető normakövető vagy éppen azokat felrúgó. Azt állítva, hogy egyes emberek számára fenn kell tartani a szabad gondolkodás lehetőségét, míg mások jobb, ha a normákat követik, szerintem meg kellene tudunk határozni, hogy milyen különbség alapján soroljuk be az embereket ebbe a két csoportba. Elég lenne ehhez a nagyobb fokú szellemi érzékenység?
Nem, nem vagyok matematikus:) Viszont immáron sok éve mindig úgy hozza az élet, hogy az általam tervezettnél többet "kell" foglalkoznom matematikával. Ennek egyrészt tanulmányi-szakmai okai vannak, másrészt az utóbbi időben komolyabban elkezdett érdekelni a kozmológia, amihez nem ártana egy kicsit jobban elmélyíteni a meglévő matematikai ismereteimet. Szóval innen jöttek az ezzel kapcsolatos gondolatok.
Tulajdonképpen értem, amit a nehezen leírható absztraktságról írsz. Ahogy az előbb már utaltam rá, rendszeresen olvasok olyan kozmológiai témájú könyveket, amikben pl. éppen a sokdimenziós teret próbálják ismertetni a szerzők, a megfelelő matematikai eszközök alkalmazhatósága híján nem túl sikeresen. Innen "kívülről" persze nem igazán látok bele a dolgokba, de nyilván még rengeteg hasonló fogalom van, amiket egyszerűen csak matematikai eszközökkel lehet leírni. Őszintén szólva sajnálom, hogy az ezek megértéséhez szükséges tudás elsajátítása nálam (is) kimaradt. Amikor középiskolában lehetőségem lett volna ilyesmit tanulni, akkor még "ciki" volt reál tárgyakkal foglalkozni. Ezeket a hiányosságokat így később már nehezebb pótolni, de persze nem adom fel:)
Ha arisztokratikusnak tűntem, akkor annak a rossz fogalmazásom lehetett az oka. A kritikus, analitikus gondolkodás korántsem valami felemelő dolog. Nem olyasmi, ami miatt az ember feljebbvalónak érezhetné magát. Hiszen - lássuk be -, a mi esetünkben ez a gondolkodásmód azt jelenti, hogy egy rakás dolgot negatívabban látunk, mint mások. :-)
Törlés(Persze az meglehet, hogy valaki úgy gondolja magáról, hogy ő másként gondolkodik, és emiatt feljebbvalónak érzi magát, ám az inkább jellembeli kérdés.)
Brilliáns ez a bejegyzés, meg az előzőek is.
VálaszTörlésÉn is egyébként ugyanúgy viselkedek a mindennapi életben, mint a vallási kérdéseket illetően. Tehát nemcsak agnosztikus vagyok, hanem az élet egyéb területein is szeretek megkérdőjelezni mindent és eltérni a normáktól.
Köszönöm, ez az első mondatod azért jól esett:)
TörlésValószínűleg sokan működünk úgy, hogy a világnézettel kapcsolatban kialakult beállítottságaink az életünk más területein is érvényt szereznek maguknak. Kérdés, hogy az ember ezeken a különböző területeken mennyire képes következetesen érvényesíteni ugyanazokat az elveket, ill. hogy egyáltalán szükség van-e erre a következetességre. Egy agnosztikus világnézet esetén, ahogy utaltam is rá, szerintem is rendben van, ha az ember megőrzi a kritikus-szkeptikus attitűdöt a nem vallási jellegű kérdések esetében is.