Esteledik. A szokásos - többször imádott, kevesebbszer utált - magányomban hasalok a számítógépem előtt. A képernyőn furcsa, hosszú képletek várnak arra, hogy a papírról a fejembe vándoroljanak. Egy pillanatra lankad a figyelmem, elnézek. Az asztalon néhány könyv és egy kiürült gyógyszeres doboz. Téglatestek. Kék, bordó, sárga. Színüket a tőlük alig pár araszra álló olvasólámpa teszi láthatóvá - egy eltorzított gömb fénye szökik ki a köré épített henger alján és tetején. Felsóhajtok, lenézek magam elé. A könyököm alatt színes csíkok gyűrődnek furcsa formákba a kanapéra terített takarón. Ha úgy veszem, egyenesek egy elgörbült térben. A testem alatt haladnak át a végtelenbe vezető útjuk során...
Platón szerint az ideák után a tökéletesség következő fokozatát a matematikai (geometriai?) objektumok adják. Az ideákban - különösen a legmagasabb rendűekben: szépség, jóság - nagyon nehéz (lenne) hinni. De vajon ezek a néma matematikai jelenségek a maguk megfoghatatlan kézzelfoghatóságában mi a csodát keresnek körülöttem?!
Elképzeltem:))
VálaszTörlés