Még egy rövid kis bejegyzés mára, mert a vizsgaidőszak közeledtével ki tudja, mikor lesz legközelebb blogírásra szánható szabad estém...
Nemrég egy ismerősöm megjegyezte, hogy számára a tudás megszerzése mintegy erotikus élményt jelent. A kijelentés Freud-ot juttatta eszembe, aki szerint a tudományos, művészeti és hasonló kreatív tevékenységeink mind az elfojtott szexuális energiák levezetésére szolgálnak. Számomra ez a gondolat legalább annyira megragadó, mint amennyire megalázó - visszásnak érzem, amikor az emberi tevékenységeket, a magunk teremtette kulturális univerzumot figyelmen kívül hagyva, pusztán biológiai okokra vezetjük vissza. (Megjegyzés: a szeretetet, a szerelmet [amennyiben a kettő megkülönböztethető - szerintem nem azok] stb. én sem tartom többnek/többre, mint átesztétizált biológiai késztetéseknek/-et. Az esztétikum mint közvetítő közeg figyelembevételét azonban elengedhetetlennek tartom ezen jelenségek vizsgálatakor.) Ennek ellenére az idézett ismerős gondolatát igen érdekesnek tartom: a tudás megszerzése mintha csakugyan felfogható lenne a világgal való szenvedélyes incselkedésként.
A fentiek végiggondolása során ugyanakkor nekem is eszembe jutott egy már többször használt metaforám a tudásszerzés folyamatára vonatkozóan: számomra a világ megismerésére való törekvés nem erotikus, hanem kvázi vallásos tevékenység. Áldozat az ismeretlen oltárán. Agnosztikus tisztelgés a hallgató világ előtt.
Vajon csupán átesztétizált biológiai késztetés-e az, ha a melletted fekvő embernek minden ízedben átérzed a különlegességét, megismételhetetlenségét és az ebből adódó félelmet, ami a végesség-végtelenség útvesztőit vetíti eléd?
VálaszTörlésAmikor egy másik ember jelenléte, megismerése által olyan ajtók nyílnak fel, amikről azelőtt még csak nem is álmodtál; és biztosra veszed, hogy ő önmagában is elég bizonyíték Isten létezésére, hiszen csak ő lehet képes hasonló értékeket a semmiből létrehozni.
A tudomány semmit sem tud kezdeni sem a szeretet, sem a szerelem fogalmával, mert azok jóval meghaladják szűkös érzékelési és értékelési lehetőségeit, úgyhogy jobban teszi, ha távol tartja magát tőlük.
Igen, csakugyan így gondolom: számomra a szeretet, a szerelem és általában az emberi érzelmek egyre inkább pusztán biológiai késztetések "emberarcú" változatai, és mint ilyenek, merő illúziók. Az értékük, ahogy arra a bejegyzésben utaltam is, az átesztétizáltságból, az évezredek során feléjük emelt hatalmas kulturális komplexumból ered. Attól, hogy az eredetük merőben biológiai, még lehetnek "szépek", "nemesek", "értékesek", és jogunk is van őket így megélni - noha ezek az értékítéletek valószínűleg ugyanúgy bonyolult túlélési mechanizmusok eredményei, mint az általuk jellemzett érzések.
TörlésÉppen ezért egyáltalán nem gondolom, hogy a szerelem (vagy bármilyen magával ragadó érzelem) bizonyítékot nyújthatna Isten létezésére. Hozzáteszem, még soha semmivel nem találkoztam, ami ilyen bizonyítékot nyújthatna - erre utaló benyomásaim természetesen voltak, de alaposan megvizsgálva őket, csak az illúzió maradt belőlük. Ha nem így volna, nem ilyen címmel vezetnék blogot.:)
Én sem gondolom, hogy a tudomány, legalábbis mai állapotában, minden kérdésünkre választ tudna adni; sőt, azt sem merném kijelenteni, hogy valaha képes lesz majd erre. Azonban úgy gondolom, hogy, mint (legalábbis elvileg) a racionalitás letéteményesének, joga van az érzelmeket vizsgálni, róluk kijelentéseket tenni. Természetesen a kapcsolódó tudományos megállapítások nem fogják visszaadni a szeretet vagy a szerelem szubjektív élményét, de nem is ez a dolguk. A megélés esztétikai, a tudományos vizsgálódás ontológiai talajon mozog.
Hmmm... természetesen elfogadható, hogy a tapasztalataink mások. Én egyáltalán nem érzem biológiai késztetésnek a szerelmet, de ehhez az kellett, hogy találkozzak egy olyan férfival, aki átértékelte bennem az erről alkotott fogalmaimat, meggyőződésemet. Mivel ennek már jó pár éve, elvileg a kezdeti biológiai vonzalom már nem is kéne, hogy domináljon.
VálaszTörlésNem a magával ragadó, heves érzelmekre gondolok, hanem inkább arra, amikor egy másik ember kivételességét teljes mértékben átérzed; a humorát, az ötleteit, a mozdulatait, a gondolatait különlegesnek és kiemelkedőnek tartod - és akkor fel is merül a kérdés, hogy az emberi értékek, a személyiség, maga a tudat, hogyan is jöhetne létre a tiszta matériából, vagy másképpen fogalmazva egy bizonyos fajta lényegiségből születhet-e egy teljesen másfajta?
Szellem nélküli anyag szülhet-e a szellemet, kőből és porból kialakulhat-e vágy és gondolat? Vajon nem csak egy másik akarat, gondolat hozhatja-e őket létre?
Igen, valószínűleg a tapasztalataink, meg talán a beállítódásunk között is különbségek lehetnek. Számomra a személytelenség valamiért sokkal nagyobb vonzerővel bír a személyességnél (ez némiképp ellentmondásban állónak tűnhet azzal, amiről az "én"-ről szóló bejegyzésnél beszélgettünk, de a megélés szempontjából nem érzem annak - "én"-ként érint meg a velem ellentétes személytelenség varázsa). Talán ez az oka annak, hogy szívesen élek biologizáló modellekkel. Mivel személyesen nem ismerlek, csak megkockáztatni tudom, hogy Nálad valami hasonló (bár más irányú) nézőpontbeli sajátosság állhat a személyesség előtérbe helyezése mögött.
TörlésÉppen a fentiek miatt továbbra is helytálló feltételezésnek tartom, hogy a személyes megnyilvánulások mögött csak a néma anyag álljon. Ezt egyébként sokáig nagyon nehéz volt elfogadhatóvá tennem a magam számára, az általad írtakhoz hasonló okokból (nálam nem a személyiség keletkezése, hanem a korábban már boncolgatott önazonossága volt a fő kérdés: ha nem áll személyes erő a világ mögött, hogyan lehetséges, hogy valami egyben tartja az emberek öntudatát?!). Ma már képes vagyok olyan modellt alkotni magamban a világról, ahol ez lehetséges.
Mindezzel nem azt szeretném mondani, hogy az általam vallott nézet helyesebb a Tiédnél, vagy hogy a szellemi fejlődés útja szükségszerűen az általam ismertetett irányban halad - a leírtak csupán a saját egyéni tapasztalatom közvetítésére hivatottak. Hiszen végső soron akár személyességet, akár személytelenséget feltételezünk a világ mögött, ez az érzésünk valószínűleg nem (lehet) több vagy más, mint vágyak és intuíció keveréke.