2013. március 22., péntek

Kávészünet

Az egyetemi folyosón kortyolgattam a szokásos automatás kávémat ma délután, amikor egy érdekes beszélgetés hangjaira lettem figyelmes. Egy pár ült a padlón a fal mellett (hogy miért ott, azt tőlük lenne érdemes megkérdezni), és arról beszélgettek, hogy vajon az élet, az "élő" különleges minőséget jelent-e. Azon túl, hogy őszintén megörültem, hogy ilyesfajta beszélgetést hallok egy viszonylag profán helyen (komolyan hiszem, hogy több, még profánabb helyen kellene sokkal gyakrabban elhangzaniuk efféle párbeszédeknek), engem is gondolkodásra sarkallt a kérdés. Hogy hányadszorra...? - hihetetlenül sokadszorra.

Sokáig nagyon nehezen tudtam elképzelni, hogy hogyan képes az anyag, az élettelen környezet élő, tudatos, bonthatatlan egészként létező lényeket létrehozni. Sokáig a legfőbb érvem volt Isten létezése mellett az önazonosság állandósága: az, hogy az "én" tudata, az önmagunkkal való azonosság egész életünkben, minden körülmények között fennmarad(?); a tudatunk - bizonyos kóros esetektől eltekintve - nem esik darabjaira. Azzal érveltem, hogy efölött az integráns egység fölött muszáj, hogy valami őrködjön, hiszen enélkül talán nem is maradhatna fenn.

A korábbi érveimbe vetett hitem mára jócskán meggyengült. Bár nehéz elképzelni (és elfogadni!), hogy a tudatosság csupán ugyanolyan fizikai jelenségek játéka, mint az atomok vagy az elektromosság, ez a magyarázat meglehetősen egyszerű és a jelenlegi ismereteink keretei között ellentmondásmentes is. A tudatos működés nem feltétlenül több vagy más, mint efféle játék - egyben marad, ahogy a kezünk vagy a lábunk sem párolog el csak úgy; létezik, mint bármilyen más fizikai jelenség, de nem magasabb, nem transzcendens szinten. Talán mindaz, amit "én"-ként élünk meg, egy hosszú idő alatt állandóvá fejlődött, tisztán fizikai alapokon nyugvó biológiai jelenség. Bonyolult, nehézkes "munkájába" kerülhetett a természetnek egy ilyen egységet kialakítani - de a természet ráér. Ezt észrevéve az Isten létezése mellett a tudat egységére építő érv kiüresedik, érvényét veszti.

De vajon azt jelenti-e ez az érvényvesztés, hogy Istennek egyáltalán nincsen helye a világban? Nem, nem hiszem. Ha a világot valamilyen, egyébként önkényes okból kauzális kapcsolatok láncolatával szeretnénk magyarázni, úgy Isten továbbra is egy marad a világ létezésének megfejtésére irányuló lehetséges hipotézisek közül. Ezeknek a hipotéziseknek legfőbb sajátosságuk, hogy egytől egyig abszurdak. Abszurd a semmi, ahogy abszurd az abszolútum is. Ok-okozati módon szeretnénk érvelni, ám ennek az érvelésnek a végkövetkeztetései, legalábbis az eddig felsorakoztatott ötletek mellett, túllépnek a saját keretein. A racionalitás végső soron csak önnön határaihoz vezet el. Isten egy ilyen irracionalitás. Abban a keretben, amiben jelenleg gondolkodni tudunk, nem tökéletes válasz; de lehet, hogy a gond a keretben van, nem a válaszban. Istent egyelőre nem tudjuk kizárni a lehetséges világmagyarázatok közül (aminek vagy örülünk, vagy nem; ami azt illeti, ez is elgondolkodtató kérdés).

3 megjegyzés:

  1. Hmm... miért lenne isten léténél kevésbé abszurd az, hogy egy tökéletesen idegen és közömbös világban szeretni, vágyni, gondolkodni és érezni képes lények élnek? Hogy az anyagból véletlenek folytán kialakulhat valami olyan hihetetlenül komplex dolog, mint az ember? Számomra ez az, mi elképesztően abszurd.

    "Bár nehéz elképzelni (és elfogadni!), hogy a tudatosság csupán ugyanolyan fizikai jelenségek játéka, mint az atomok vagy az elektromosság, ez a magyarázat meglehetősen egyszerű" - csakhogy ez a magyarázat eleddig még nem született meg. Ugyanis a racionalitáson alapuló, tudományos magyarázatok képtelenek megragadni olyan alapvető jelenségeket, mint az élet, a tudat, a gondolat, az érzés, az intuíció, stb. Ezek létére és működésére vonatkozóan semmiféle racionális válasszal nem rendelkezünk, és nem is fogunk, ugyanis az irracionális sokkal lényegesebb alapeleme a világnak a racionálisnál.

    Hadd idézzek egy kis Nietzsche-t :):

    "Mik is vagytok ti hát, írott és festett gondolataim? Nemrégen még oly tarkák voltatok, ifjak és kajánok, teli tüskékkel és titkos fűszerekkel, hogy prüszkölnöm és kacagnom kellett - és most? Immár levetkőztétek újdonságotokat, és egyik-másiktok, tartok tőle, készen áll arra, hogy igazsággá váljék: máris oly halhatatlan külsőt öltöttek magukra, oly szívszaggatóan becsületest, oly unalmast! S volt-e másképp valaha is? Mert miféle dolgokat is írunk és festünk mi le, mi mandarinok, kezünkben kínai ecsettel, mi, a leírható dolgok megörökítői, mit is tudunk mi egyedül lefesteni? Azt örökítjük meg, ami nem élhet és repülhet már sokáig, fáradt és szárnyaszegett dolgokat csupán. S csak a délutánotok az, ti írott és festett gondolataim, amihez egyedül vannak színeim, sok színem talán, sok tarka gyengédségem és ötvenféle sárgám és barnám, zöldem és vörösem - ám ebből senki ki nem találja, hogy néztetek ki hajnalotokon, ti hirtelen kipattanó szikrái és csodái magányomnak, ti régi kedves -- rossz gondolataim!"

    VálaszTörlés
  2. Éppen a múltkori beszélgetésünk kapcsán gondolkodtam el a tudat kérdésén. Arra jutottam, hogy bár a tudatosságot jelenleg csakugyan nem tudjuk fizikai okokra visszavezetni (ahogy transzcendensekre sem), bizonyos, ez irányba tett lépések mindenesetre figyelemreméltóak. Ha jól tudom, mesterséges fehérjéket már sikerült létrehozni - az élet kifejlődéséhez pedig nem kellett más, mint fehérjék, a túlélésüket lehetővé tevő környezet, és persze rengeteg idő és "szerencse" (mármint ha az élet létezésének tényét szerencsének tekintjük - erre majdnem annyira nem tudok válaszolni, mint az ontológiai kérdésekre). Ha így volt - amit nem állítok, de egész elképzelhetőnek tartom -, akkor a tudatot kb. úgy képzelhetjük el, mint egy filmet: mindenféle, nagyonis kézzelfogható dolgok eredménye, látható-hallható, de igazából nem több, mint illúzió. Az analógia persze nem tökéletes, de talán elég érzékletes. Ráadásul a fehérjék kialakulásán túl még számos olyan tudati jellegű jelenség van, amelyeknek a teljesen fizikai jellegű okaira bár csak mostanában jövünk rá vagy készülünk rájönni - de sokszor csakugyan rájövünk.

    Egyébként a bejegyzésem továbbra is tartalmazza a kulcsszót: a "talán"-t. Nem állítom, hogy csakugyan így van, de bőven elképzelhetőnek tartom, tehát megszűnt a korábbi merev elutasításom a fent leírt lehetőséggel szemben. Ez nem jelenti azt, hogy nem veszem észre a hasonlóan koherens, hasonló mértékben lehetségesnek tekinthető megoldásokat. Hogy az egész világ tudatosság és annak megnyilvánulása, az ugyanolyan elképzelhető számomra, mint az, hogy az egész világ fizika. Tudom, ez "lebegés" - de jelen pillanatban nem látok jobb választást.

    Egyébként érdemes az, amit írsz: "az irracionális sokkal lényegesebb alapeleme a világnak a racionálisnál". Valószínűleg észre kellett volna már vennem ezt a meglátásodat, de így leírva még érzékletesebb, mint szóban. Ezen még elgondolkodom...:)

    VálaszTörlés
  3. Azért a fehérjék nem a semmiből pattannak ki :)... Az, hogy szintetikus fehérjeszerűségeket elő tudnak állítani, semmit nem mond az élet kezdeteivel kapcsolatos tudásról. A fehérjék a DNS-ről íródnak, de még ha tudnának is mesterségesen DNS-t előállítani (szerintem itt még nem tartunk), az sem megfelelő válasz arra, hogy a strukturálatlan anyag hogyan fejlődhetett olyan bonyolult szerveződéssé, mint amilyen egy DNS-molekula.

    Továbbra sem értem, hogyan pattanhatott ki "magától" az élő az élettelenből. A tudat hogy lenne illúzió? Akkor illúzió a kultúra, az irodalom, a művészet - sőt, ezek szerint illúzió a tudomány is, szóval egyáltalán nem kell készpénznek venni az eredményeit :).

    A tudománnyal az a helyzet, hogy tele van ellentmondásokkal, de persze ezt már nem tanítják az iskolában.

    VálaszTörlés