Kövezzetek meg, de még sosem voltam részeg. Alkoholtól legalábbis. (Nem kedvelem az ízét, azt a tompa-fejfájós érzést pedig, amit okoz, kifejezetten utálom. Ha már drog, akkor kávé vagy csokoládé. Esetleg mindkettő). Az élettől igen. Gyakran és rendszeresen. Minden nap. De talán a megszokottnál valamivel ritkábban.
Nem kell más, csak a halálfélelem egy hirtelen rohama ahhoz, hogy kijózanítson. Talán nincs is, ami jobban jellemzi az egyes embert, mint az, hogy ezt milyen gyakran, milyen intenzitással éli át. Nem a pánikbetegségről beszélek. Csak arról, amikor a szellem a maga tiszta, meztelen valóságában szembenéz a saját kilátásaival. Éberség - írná Hamvas. Az abszurd felfedezése önmagunkban - így Camus. Halálfélelem - mondom én, majd pontosítok: világiszony.
Az utóbbi időben a szokásosnál mélyebbre süllyedtem az életben. Megrészegültem, mondhatni. Még azt sem mondhatom, hogy nem tehetek róla. Ha hinnék a bűn létezésében, azt mondanám, ez bűn volt. Egyébként képtelen vagyok reális fogalomként tekinteni a bűnre. Leginkább azért nem, mert minden tettet emberek követnek el; az embernek pedig, bármilyen visszataszító is ezt kimondani, saját halálra ítéltségének tudatában, végső soron mindent szabad. De most nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy a megrészegülésem talán bűn volt, de leginkább vakság. A halál gondolatának egyetlen jeges simítása a szívemen emlékeztet arra, hogy tulajdonképpen semmi más nem fontos. Annyira csak ez és az ebből fakadó kérdések rendelkeznek egyáltalán bármilyen értelemmel, hogy az hihetetlen.
A szellem elaltatása egyenlő az ember idő előtti halálával. Öngyilkosságával és mások meggyilkolásával. Azt hiszem, jobban meg tudok bocsátani egy olyan embernek, aki fizikailag semmisít meg valaki mást, mint annak, aki "csak" az embert, a szellemet öli ki belőle. A csend, a vákuum, amiben szellemünk létezni kényszerül, parancsolóbb, mint bármi más a világon. Annak kell lennie. Ez az, amiről sosem lenne szabad - megrészegülve - megfeledkeznünk. A részegségért magasabb árat fizetünk, mint bármilyen más "bűnünkért".
Szia Eszter!
VálaszTörlésAz ivás megemlítésével úgy érzem, megszólíttattam. :D
Ha a tudatmódosítást össze szeretnénk kapcsolni a filozofálással, akkor az alkohol valóban nem jó példa, mert beszűkíti a tudatot.
Azonban...
ha gondolod, olvasd el a Tudatállapotok szivárványa című könyvet:
http://www.libri.hu/konyv/a-tudatallapotok-szivarvanya.html
Nem kell mindennel egyetérteni ami benne van (én sem teszem), de szemléletformáló hatása van.
Minden jót! Remélem jól mennek a dolgaid.
I.F.
Szia!
TörlésNos, bevallom, a részegséges párhuzamhoz éppen Te adtad az ötletet, mivel az új bejegyzéseidnek megörülve épp a napokban garázdálkodtam egy keveset a blogodon.:)
Amúgy a tudatmódosításos filozofálásra valószínűleg inkább olyan szerek lennének alkalmasak, amik nálunk illegálisnak számítanak, azt meg azért mégsem. Igaz, ez a történelem során nem mindig és nem mindenhol jelentett problémát (ld. sámánok, távol-keleti misztikusok stb.).
A könyvajánlást köszönöm, szerintem hamarosan utánanézek, újabban amúgy is kacérkodom a gondolattal, hogy a mesterdiploma után kiműveljem magam pszichológiából (vagy filozófiából, még nem döntöttem el...).
A dolgaim menegetnek, ha nem is mindig jól, de érdekesen.:)
Neked is minden jót, üdv.: Eszter