2013. február 27., szerda

Agnosztikus gyötrelem

Agnosztikus gondolkodóként bizonyos szempontból nem tudok nagyobb gyötrelmet elképzelni, mint annak felismerését, hogy még a nemtudásomban sem lehetek biztos.

Az intuíció persze mellette szól, ahogy, ha jól megnézzük, az empíria is - ha bármiben lehetséges hinni, az nem teszi-e jogossá azt a következtetést, hogy igazából semmiben sem lehet? A tudás tagadása azonban eleve lehetetlenné teszi az ismeretelméleti (itt: a tudáshiánnyal kapcsolatos) bizonyosságot is.

Erről írtam korábban azt, hogy az agnoszticizmus végső soron önfelszámoló jellegű. Akkor is, ha talán (néhányunk szerint) a legjobb is a lehetséges alternatívák közül.


Na, erre tessék valamit építeni...

*

Még egy kis kiegészítés a harmadik bekezdéshez:

Van valami igazság abban a wittgensteini kijelentésben, miszerint: "Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell." (Tudom, már többször elővettem ezt az idézetet, de ami jó, ami jelentésteli, azt nehéz kimeríteni.) Amint az agnosztikus álláspontot kinyilatkoztatjuk vagy akár csak önmagunkban tudatosítjuk, egyben rögtön meg is semmisítjük. Mégis: marad belőle annyi, amibe már kapaszkodni lehet, amiben már lehetséges "hinni". Talán éppen ebben rejlik az ereje.

2013. február 22., péntek

Camus az abszurdról

Ez a bejegyzés az agnoszticizmus egy sajátos megfogalmazásáról szól: az abszurdról. A gondolat Albert Camustól származik; a most közlendő idézetek is az ő egyik munkájának, a Sziszüphosz mítoszának részletei. Mivel az alábbi szemelvények összegyűjtésével elsősorban csak némi nyilvános jegyzetelés volt a célom, az idézőjeleken kívül nem használtam az ilyenkor szokásos formai elemeket, így a szövegek helyenként kissé különböznek az eredetitől.

  • "Aki elkezd gondolkodni, az kezd megrendülni."
  • "Az idegenség következik: észrevesszük, hogy milyen 'sűrű' a világ, hogy milyen idegen, mennyire kikezdhetetlen egy kődarab, hogy milyen hevesen tagadhat bennünket a természet, egy táj. Minden szépség mélyén van valami embertelen: a szelíd lankák, a kéklő ég, a fák rajza egyszer csak elveszíti az általunk ráaggatott csalóka értelmét, s hirtelen oly messze tűnik, mint az elveszett Paradicsom. Az évezredek mélyéről ránktör a világ eredendő ellenségessége. Kicsúszik a kezünk közül a világ, mert visszaváltozik önmagává."
  • "Ha meg kellene írni az emberi gondolkodás igaz történetét, akkor sorozatos megbánásokról és kudarcokról kellene írni."
  • "Az ember érzi magában igazságvágyát. Hívó szavára a világ esztelen csöndje a válasz: ebből az ellentétből születik az abszurd. Ez az, amit nem szabad elfelejteni. Ebbe kell megkapaszkodni, mert egész életre szóló következménye lehet."
  • "'Ez abszurdum' azt jelenti, hogy 'ez lehetetlen', de azt is, hogy 'ez ellentmondásos'."
  • "Összehasonlításból születik az abszurd. Joggal mondhatom tehát, hogy az abszurditás érzete nem egyszerűen valamely tény vagy benyomás vizsgálatából születik, hanem valamely állítás s egy bizonyos valóság, valamely cselekvés s az azt meghaladó világ összevetéséből. Az abszurd lényegében ellentét. Az összehasonlított elemek egyikében sincs benne. Szembeállításukból születik."
  • "Az abszurd nem az emberben van és nem is a világban, hanem együttes jelenlétükben. Tudom, mit akar az ember, tudom, mit nyújt számára a világ, s most már azt is elmondhatom, hogy tudom, mi köti össze őket."
  • "Egyetlen adatom az abszurd."
  • "Az abszurd az az evidencia, melyet tudomásul vesz, de nem fogad el az ember."
  • "A felfoghatatlanság semmit sem igazol. A 'tehát' már sok. Nincs itt semmiféle logikai bizonyosság. Sem kísérleti valószínűség. Csak annyit mondhatok, hogy ez valóban meghaladja a felfogóképességemet. Nem következtetek belőle tagadásra, de építeni sem akarok semmit az érthetetlenre."
  • "Az abszurd, amely az öntudatos ember metafizikai állapota, nem Istenhez vezet. Nem azt mondtam, hogy 'kizárja' Istent, mert ezzel megint állítottam volna."
  • "Szellem és világ szembenállása."
  • "Az igaz keresése nem egyenlő a kívánatos keresésével."
  • "Az ember és a benne lévő homály."

2013. február 20., szerda

Tóth Árpád: Lélektől lélekig

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

2013. február 18., hétfő

Értetlenség

Elég megrögzött intuícióm, hogy az ember számára, hogy a léte értéket hordozzon, szükséges, hogy legalább részben a szellem szférájában éljen.

Értetlenül állok azon kijelentés előtt, hogy valakinek ilyesmire "nincs ideje" - bár persze, az értetlenségem ellenére még bőven lehetséges, hogy ezek a kijelentések a helyesek, én pedig tévedek. De csakugyan így lenne?! Az eddigi tapasztalatom az, hogy az embernek mindig az adott lehetőségek között, azokhoz alkalmazkodva kell megtalálnia az elmélyülésre alkalmas perceket. Talán még rendjén is van ez így. Ami viszont fontos: ezeket az időket ténylegesen ki lehetne és ki kellene használnunk. Hogy ne pazaroljuk el a szellemet, ami "megadatott" nekünk.

Önkritika

Kíváncsi vagyok, mikor fogok rájönni, hogy a világ valószínűleg nem tökéletes. Legalábbis számunkra, emberek számára nem. És nem csupán azért, mert mi magunk tökéletlenné tesszük - hanem mert nem az. Olyan könnyen meg tudom tenni ezt a kijelentést, de nem, nem tudok hinni benne.

(Az elmúlt pár hétben csak ilyen kis szösszenetekre futja. Ennek az oka nem az érdeklődés hiánya, hanem a bizonyosságaim egyre teljesebb feloldódása. Nem tudom, hova vezet mindez.)

2013. február 16., szombat

Kérdés magamhoz

Vajon sikerül-e egyszer kimásznom ebből az egészből? Vajon lehetek-e belátható időn belül békés, nyugodt? Vajon elcsendesül-e majd bennem ez a ki tudja, merre sodró vihar?

Ne kergess illúziókat. A nyugtalanságod nem egy átmeneti válság eredménye. Ez, legalábbis jelenleg, az életed maga.

2013. február 13., szerda

Felszínesség

Íme egy közhelyes, de őszinte szösszenet a felszínességről.

Egyszerűen megdöbbentő. 60 percig egy helyben ülni, pláne aktívan figyelni képtelen, magukat egyébként rohadt okosnak gondoló emberek egy helyre csődülve. Transzbaesés a semmitől. Ostoba, céljaikat tekintve totál egyértelmű marketingszövegek gond nélküli bekajálása. És büszkeség, hogy immáron remekül tudjuk vezetni az életünket, hogy "tudunk" valami különlegeset. Mélyebb, analitikus megértés iránti igény nuku. Tényleg.

A fentiek egy különben filozófiai témájú előadás tapasztalatai. Azt hiszem, kicsit túlságosan is sokan rontjuk újabban a Föld levegőjét...